DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Ferrari: Kiszámíthatatlan autó, legrosszabb péntek…

Pocsékul tért vissza a nyári szünetről a Scuderia: Hamilton kétszer is megforgott az F1-es Holland Nagydíj pénteki napján, és fogalma sincs, hol találhatnának nyolc tizedet.

Míg a vakáció előtti fordulók többségén második erőnek tűnt a Ferrari, Zandvoortban küszködősen indult számukra a hétvége, és a kétszer is megforgó Lewis Hamilton nem is tudja, honnan találhatnának megfelelő tempót.

A vörösök párosa az első szabadedzésen a top 10-be sem fért be, de délután is csupán egy hatodik és nyolcadik helyet hozott Hamilton és Charles Leclerc. A brit ráadásul mindkét gyakorláson bemutatott egy megforgást:

f1-ferrari-day1-1-hamilton



„Azt hiszem, az első esetnél csak túl keményen nyomtam” – mesélte a nap végén Hamilton. „Úgy gondolom, végső soron a vezethetőség sem olyan, mint amilyennek akarjuk. Eléggé kiszámíthatatlan az autó. A második? Hozzáértem a fűhöz, megbicsaklott az autó. Ennyi történt. Nyomtam rendesen, ami biztató, azt hiszem. De remélhetőleg nem lesz több.”

Hamilton a hatodik helyen nyolc és fél tizedmásodperccel maradt el a napot az élen záró mclarenes Lando Norristól, és a hétszeres világbajnok nem is tudja, hol találhatnának ennyi tempót szombatra:

„A megpördülésem előtt, azt hiszem, nagyjából egytizedes előnyben voltam. Aztán újabb másfél tizedet nyertem az utolsó kanyarban. Kell még itt-ott fejlődnöm, dolgoznunk kell a beállításokon. Tempó tekintetében ott tartunk, ahol tartunk. Nem tudom, hol fogunk nyolc tizedet találni, tényleg nem tudom. De meg fogjuk próbálni.”

 

Leclerc: A szezon legnehezebb péntekje

A garázs másik oldala sem sokkal optimistább egyelőre a Holland Nagydíjon, Leclerc ugyanis az eddigi leggyengébb hétvégekezdésnek nevezte a mait 2025-ben:

f1-ferrari-day1-2-leclerc

„Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nehéz péntekünk volt. Valószínűleg a szezon legrosszabb péntekje. Rögtön a nyári szünet után jött, szóval ez egy ébresztő számunkra. Volt már néhány nehéz péntekünk, most rajtunk áll, hogy megfordítsuk a helyzetet.”

„Egyértelműen nem volt könnyű napunk. Az első szabadedzés rettenetesen nehéz volt, aztán a második már valamelyest jobb volt, de még így is messze vagyunk attól, ahol lenni akarunk. Nem számítok rá, hogy teljesen visszatérünk a múltkori helyzetbe, mert a McLaren külön ligában játszik, míg az Aston Martin meglepett minket. De próbálunk javítani az autón” – fogalmazott a monacói, aki azt is kiemelte, hogy az időhátrányuk nagy részét két kanyarban szedik össze:

„90 százalékban alapvetően két kanyarban megy el az idő, és van valami, amire az autónk pillanatnyilag nem képes. Próbáljuk kitalálni, miért koncentrálódik ez két kanyarra, általában nem ez a helyzet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: