Többen kritizálták már az új, 2026-ban debütáló szabályrendszert, valamint az azzal együtt érkező F1-es autókat – Lewis Hamilton korábban például a motorhangok hiányát és az autók nehezebbé válását emelte ki az elektromos komponens térnyerése kapcsán, valamint Charles Leclerc és Sebastian Vettel is kemény kritikát fogalmazott meg velük kapcsolatban.
Most azonban páran igyekeztek pozitívumokat említeni a jövő évi versenygépeket illetően, James Allison, a Mercedes műszaki igazgatója az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott.
„Sokkal kényelmesebb a kezelése, mint a jelenlegi autóké. Kevesebb lesz az ingadozás a stabilitásban a lassú és a gyors kanyarok között, valamint a kanyarodás és a kigyorsítás között. Könnyebb lesz megtartani az alulkormányzottságot és a túlkormányzottságot ott, ahol akarod” – mondta a szakember.

Felipe Drugovich, az Aston Martin F1-es tartalék- és fejlesztőversenyzője – aki nemrégiben exkluzív interjút adott a Formula.hu-nak – kifejezetten élvezte a 2026-os autó vezetését a szimulátorban.
„Őrület, ahogy ez az autó gyorsul a kanyarokból kifelé jövet. Olyan érzés, mintha egy rakétán ülnél. Nagyon élvezetes a vezetése a kanyarokban, hiszen az elektromos energia nagy aránya miatt mindig rendelkezésre áll teljesítmény.”
„Ahhoz viszont hozzá kell szokni, hogy a teljesítmény hirtelen visszaesik az egyenes második felében” – idézi a Motorsport Week Drugovichot.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a 2026-os autó maximális teljesítményére hívta fel a figyelmet: „Amikor a teljes teljesítményt kihasználjuk, elérhetjük a 400 km/h-s sebességet is.”