DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Ezért tért el a két McLaren-pilóta taktikája az F1-es Magyar Nagydíjon

Eredetileg Norrisnál sem volt tervben az egy kiállás, de aztán jó tempó mellett tudta elnyújtani az első etapját. Piastri szerint könnyebb kockáztatnia a hátul haladónak.

Andrea Stella, a McLaren F1-es csapatfőnöke elárulta: eredetileg Lando Norrisszal sem érezték megvalósíthatónak az egykiállásos taktikát a Hungaroringen, de a brit jó tempóban teljesített nyújtó első etapja során meggondolták magukat. Oscar Piastri szerint eleve könnyebb a hátrébb haladónak bevállalnia ilyen rizikókat.

Norris annak köszönhetően nyerte meg a 40. Formula-1-es Magyar Nagydíjat, hogy az élmezőny többi tagjával ellentétben csak egyszer állt ki kereket cserélni. Így sem volt sima a győzelme, Piastri a hajrában utolérte – igaz, két hajmeresztő elfékezős kísérletnél keményebben nem tudott próbálkozni az előzéssel.

f1-mclaren-hun-1



Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért választott eltérő stratégiát a McLaren a világbajnoki címért harcoló két pilótája számára. Stella szerint azonban csak menet közben jöttek rá, hogy megvalósítható az egyetlen kerékcsere Norrisszal:

„Amikor megnyújtottak az etapot és kint hagytuk Landót, nem gondoltuk, hogy lehetséges lesz az egy kiállás. De elismerés Landónak, sikerült nagyon erős szektorokat és köridőket összeraknia viszonylag használt gumikon” – magyarázta a wokingiak csapatvezetője.

„Úgyhogy valahogy meggyőztük magunkat, hogy az első etap előrehaladtával az egykiállásos taktika is képbe került. Nem úgy vágtunk neki a futamnak, hogy egy vagy két kiállás lesz, aztán majd választunk: azt gondoltuk, a két kiállás lesz a domináns stratégia ma.”

Piastri esetében azonban ekkor már nem igazán játszott ez az opció. Mindenekelőtt azért, mert meglehetősen korán, már a 20. kör előtt megejtették az első kiállását, hogy megpróbáljanak elévágni az akkor még vezető Charles Leclerc-nek:

f1-mclaren-pit-1

„Akartunk egy első esélyt adni annak, hogy megpróbáljuk megelőzni Leclerc-t” – mutatott rá Stella. „Tudtuk, hogy lesz majd egy második lehetőség a verseny későbbi részében, és akkoriban Lando számára sem volt tervben az egy kiállás.”

Később már csak az lehetett volna opció az ausztrál vb-éllovasnál, hogy némileg használtabb gumikon, hosszabb második etapon kint hagyják újabb kerékcsere nélkül. De a csapatfőnök szerint maga Piastri sem ezt preferálta:

„Ez egy optimális kétkiállásos taktikát jelentett. Úgyhogy biztosítani akartuk, hogy Leclerc-t szem előtt tartva nem térünk el túlságosan az optimális kétkiállásos taktikától, mert az igazságtalan lett volna Oscarral szemben a Landóval való versenyfutását tekintve.”

„Emellett megkérdeztük Oscart is, mit preferál, és azt mondta, hogy esélyt akar arra, hogy megnyerje a futamot, és azt gondoltuk, hogy ha megfelelő gumikülönbsége lesz Leclerc-hez képest, valahogy lesz esélye” – fogalmazott Stella, aki rámutatott: végül a kétféle taktika nagyjából egyformának bizonyult a futamon.

f1-norris-piastri-mclaren-hun

Piastri: Könnyebb a hátul haladónak kockáztatnia

A téma természetesen a dobogósok FIA-sajtótájékoztatón előkerült, ahol Piastritól megkérdezték, hogy számára nem volt-e opció az egykiállásos taktika. Az ausztrál szerint Norrisék könnyebben kockáztathattak, hiszen hátrébb álltak a versenyben, kevesebb volt a mai futam után kilencpontos hátrányba felzárkózó brit veszítenivalója:

„Úgy gondolom, valamit meg kellett próbálnunk, hogy legyőzzük Leclerc-t, mert nem volt egyértelmű, hogy elég tempónk-e van az előzéshez. Úgyhogy próbálkoztunk valamivel. Hogy ez volt-e a helyes döntés, azt nem tudom.”

„De mindig könnyebb kockáztatnod, amikor te haladsz hátul. Lando számára gyakorlatilag semmi veszítenivaló nem volt az egykiállásos taktika kipróbálásában. Nekem valószínűleg volt. És igen, vissza fogjuk nézni, hogy esetleg csinálhattunk volna-e valamit másképp. De végig a két kiállás volt a terv a futam előtt, szóval nem is igazán beszéltünk az egy kiállásról. Egyértelműen kockáztatás volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: