Zak Brown szerint a McLaren versenyzői és maga a csapat is kiemelkedő munkát végzett az F1-es Magyar Nagydíjon, ahol Lando Norris a dobogó tetejére állhatott, Oscar Piastri pedig hajszál híján utolérte csapattársát a hajrában. Bár korábban, például Silverstone-ban voltak frusztrációk, a McLaren-vezér szerint most mindenki elégedett lehet, hiszen Piastri is megértette, hogy ezúttal mindent kihoztak a versenyből, amit lehetett.
„Mindenki jól fog aludni ma éjjel, ez tökéletes lezárása a nyári szünet előtti időszaknak” – kezdte Brown a Sky Sports F1-nek adott értékelését. „Sosem lehet tökéletes egy verseny, de ez most nagyon közel volt hozzá. A versenyzők fantasztikusak voltak, a bokszkiállások hibátlanul mentek, a stratégia remek volt, Lando így tudott feljönni. Oscar pedig nagyszerűen vezetett, nem is lehetnék büszkébb erre a csapatra.”

A McLarennél nem tervezték előre, hogy Norris egy kiállással teljesíti majd a versenyt, de a futam alakulása lehetőséget adott a váltásra. „Lando első köre után még nem gondolkodtunk egykiállásos stratégiában, nem is tudtuk, működhet-e. Aztán eljutottunk arra a pontra, ahol azt mondtuk, hogy próbáljuk meg.”
„Tudtuk, hogy az utolsó öt kör dönt majd. Jó volt látni, hogy keményen, de tisztán versenyeztek egymással, mindketten boldog fiúk voltak a végén” – mondta Brown, aki arra is rámutatott, hogy a verseny közben kommunikáltak Piastrival arról, kit akar elsősorban megelőzni (ahogy a közvetítésben is hallhattuk). „Beszéltünk Oscarral a rádión, hogy Norrist vagy Leclerc-t akarja-e támadni. Ő Norrist választotta, érthető módon.”

A két versenyző eltérő stratégián volt, de a végeredmény ennek ellenére is rendkívül szoros lett: „Két különböző stratégia volt, amelyek végül teljesen összeértek. Oscar gyorsabb volt a végén, de nem tudott előzni.”
Brown végül azt is kiemelte, hogy ez a hétvége más volt, mint Silverstone, ahol Piastri láthatóan csalódottan vette tudomásul, hogy elbukta a győzelmet, méghozzá saját hibájából: „Silverstone-nal ellentétben, amikor Oscar nyilvánvalóan csalódott volt, hogy nem nyert, szerintem most megérti, hogy mindenki a maximumot hozta ki a lehetőségekből.”