Christian Horner kijelentette, hogy nem tárgyalnak George Russell-lel, bár furcsának nevezte, hogy a brit még mindig nem hosszabbított a Mercedesszel. Eközben Andy Cowell is hangsúlyozta, hogy örül, hogy az Aston Martinnál stabil a pilótapáros.
Az elmúlt bő egy hét slágertémája az F1-es paddockban Max Verstappen esetleges Mercedeshez szerződése. A Brit Nagydíj pénteki csapatvezetői sajtótájékoztatóján jelen volt a címvédő jelenlegi főnöke is, Horner pedig többek között elmondta, hogy szerinte Verstappen a Red Bulltól akar visszavonulni, minden világos a csapat és a pilóta közötti kapcsolatban, de elkerülhetetlen iránta az érdeklődés.

Horner tréfálkozva azt is megjegyezte – a mellette ülő McLaren-vezér Zak Brownra pillantva –, hogy Verstappen elvesztése esetén Oscar Piastri lenne a B terve. Amit nyilván viccnek szánt, de vajon felmerült-e az energiaitalosoknál, hogy esetleg azt a Russellt szerződtessék ebben az esetben, akinek az általános vélekedés szerint távoznia kellene a Mercedestől Verstappen átigazolása esetén?
„Figyelemre méltó, hogy George még mindig a piacon van” – jegyezte meg Horner, aki azonnal leszögezte: „Nem folytattunk semmilyen egyeztetést George-dzsal. Úgyhogy nyilvánvalóan eléggé magabiztos annak kapcsán, hogy megtartják ott, ahol van.”
„De nézzétek, nekünk is vannak erősségeink a csapatunkban. Láthatjuk a Racing Bulls versenyzőit, láthatjuk Lindbladot, aki ma ment az edzésen, 2026 pedig nagy átalakulást hozó év lesz. Valószínűleg ez a legjelentősebb szabályváltozás az elmúlt 50 évben a Formula-1-ben, amikor egyszerre vezetnek be új karosszériát és erőforrásokat.”
„Senki sem tudja szívére tett kézzel kijelenteni, mi lesz az erősorrend. Lehet, hogy valamelyik mellettem ülő úriember csapata talál be. Lehet a Ferrari. Lehet a Mercedes. Bárki lehet. Rengeteg a szubjektivitás a 2026-os döntésekben, és csak jövő ilyenkor lesz tiszta képünk arról, mi az erősorrend. Tehát nincs garancia arra, hogy automatikusan jobb ajánlat lenne beülni a Mercedes autójába” – fogalmazott Horner, akinek utolsó mondatát akár egy Verstappennek címzett üzenetként is lehet értelmezni.

Aston Martin: Előny a pilótapáros stabilitása
Néhány hete felröppent olyan pletyka is, hogy az Aston Martin érdeklődne Russell iránt. Erről pedig a sajtótájékoztatón szintén részt vevő Andy Cowell Aston-csapatfőnököt kérdezték meg, aki némileg kitérő, ugyanakkor a versenyzői felállásuk változatlanságát méltató választ adott:
„Rendkívül szerencsések vagyunk. Izgalmas a felkészülés 2026-ra. Ahogy Christian említette, változnak a motorok, dolgozunk rajta a Hondával. Változik az aerodinamika, ott van Adrian, aki ezen dolgozik. Új létesítményeink vannak.”
„Viszont a stabilitás, amely megvan azzal, hogy Lance és Fernando is aláírt a következő szezonra, azt jelenti, hogy nemcsak segítenek fejleszteni az eszközöket, amelyeket 2026-ban, 2027-ben és a későbbiekben használni fogunk, de közvetlenül dolgoznak az autó koncepcióján.”
„A szélcsatornában zajló egyeztetések az aerodinamikai formáról szólnak, ugyanakkor egyúttal a versenyző környezetéről is: mennyi hely van a pilótafülkében? Adrian általában nem sok helyet hagy, minden kivételesen szűk. De ez a stabilitás, hogy mindkét pilóta leszerződött 2026-ra, nagyon sokat segít nekünk.”