Alapvetően a tempó nem annyira rossz, mint amennyire látszik, de nehéz volt jól összerakni a pénteket: így értékelt Lando Norris a Formula-1-es Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzései után. A brit szerint viszont egyelőre nem a McLaren a leggyorsabb Montrealban, de nincsenek is messze a többiektől.
Nem mozogtak igazán jól a McLarenek az első nap során, Norris azonban így is odaért végül a második helyre George Russell mögé a késő délutáni FP2-n. A brit szerint trükkös volt összerakni egy jó kört és ráérezni a pályára és az autóra – de vajon mi a helyzet az MCL39-eshez hozott fejlesztésekkel, azaz az új geometriájú első szárnnyal és felfüggesztéssel, valamint a közepes leszorítóerős hátsó szárnnyal?
„Eléggé hasonlónak érződnek, de szerintem nehéz megmondani egyetlen pálya alapján” – fogalmazott az újítások kapcsán Norris az F1 TV-nek. „Úgy gondolom, többre el kell mennünk ehhez, főleg azzal, hogy az itteni helyszín eléggé egyedi a huplikkal, a rázókövekkel és az alacsony tapadással. Szóval kicsit korai még megmondani, de minden azt célozza, hogy az autó a megfelelő irányba mozduljon el és jobb érzetet adjon nekem, ami jó.”

„De trükkösnek nevezném a napot, talán az egyik legtrükkösebb napunk volt idén. Kicsit elmaradtunk tempóban néhány riválistól, és talán nem festett jól a végén, de igazából csak nehéz volt összerakni egy kört és konzisztensnek lenni: egyetlen jó kört futottam az egész edzésen. Vár ránk némi munka.”
Arra a kérdésre, hol kell javulniuk, így felelt a brit: „Úgy vélem, jobb helyzetbe kell hoznunk az autót. Ez volt a legnehezebb számunkra, de mindenki ugyanebben a csónakban evez ezen a pályán. Nehéz a pályán, de határozottan ez volt a legrosszabb péntekünk a szezonban eddig, azt mondanám – nem a legrosszabb tempó terén, de a legnehezebb olyan tekintetben, hogy összerakjuk, és a legtrükkössebb. Nem vagyunk mérföldekre, csak kicsit könnyebben vezethetővé kell tennünk.”
A fentiek ellenére Norris bizakodó a folytatást illetően – bár szerinte jelenleg nem ők a leggyorsabbak: „Úgy gondolom, továbbra is jó helyzetben vagyunk, egyszerűen csak szoros a helyzet: minden csapat ott van. A Mercedes most nagyon-nagyon gyorsnak tűnik, ahogy tavaly is azok voltak itt, könnyedén a legjobbak voltak előző évben. Számítottunk rá, hogy gyorsak lesznek, ezt bizonyították is.”
„De igazából azért panaszkodom, mert nem első vagyok! Így is ott vagyunk nagyjából, csak próbáljuk egyszerűsíteni kissé a dolgokat, egyszerűbben vezethetővé tenni az autót. Ott leszünk nagyjából: pillanatnyilag nem mondanám, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak, de sosem lehet tudni.”

Piastri: Még nem konganak a vészharangok…
A csapattárs Oscar Piastri még Norrisnál is gyengébb pénteket produkált, hiszen csupán egy 14. és egy 6. helyet tudott felmutatni a szabadedzéseken. A vb-éllovas ausztrál hasonlóan értékelt, mint kollégája: „Határozottan jobban végződött, mint ahogy indult, de továbbra is úgy hiszem, hogy próbálhatunk némi fejlődést elérni.”
„Kissé trükkös nap volt, csak próbáltuk megtalálni a megfelelő tartományt az autó számára. Úgy vélem, közeledünk ehhez, de még találnunk egy kicsit. Szorosnak tűnik a versengés, és már az is egy érdekes egyeztetés jelenleg, hogy melyik gumikat használjuk, szóval biztosak vagyunk benne, hogy meglátjuk, hogyan találjuk kicsit többet holnap.”
„Szerintem az új alkatrészek azt csinálták, amit vártunk tőlük, de remélhetőleg többet is találhatunk bennük” – tért rá a fejlesztésekre Piastri. „Úgy vélem, jót léptünk előre az első és a második szabadedzés között, csak szerintem meg kell próbálnunk még egy ilyen lépést tenni. Nem szólnak még a vészcsengők, csak igyekszünk jobb tartományba hozni az autót és engem is.”