DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Russell és a Mercedes zárta az élen a pénteket Kanadában

Jó napot zárt a Mercedes, felverekedte magát a McLaren, de nehéz látni az összképet: ez történt a második F1-es szabadedzésen Montrealban.

George Russell és a Mercedes zárta az élen az F1-es Kanadai Nagydíj pénteki napját – a brit pilóta az első körtől kezdve remek tempót diktált a második szabadedzésen, előbb a lágy gumikon is a leggyorsabbnak bizonyult, majd a közepes keveréken tovább javult, és ezt az előnyét meg is tudta őrizni.

Az első edzéshez képest a Mercedes jóval pontosabbnak tűnt, és a mostanában szenvedő Andrea Kimi Antonelli is jó kört produkált vele, a fiatal olasz a harmadik helyen zárta a napot, így a csapat kifejezetten elégedett lehet a napjával.

f1-russell-mercedes-kanada



A McLaren elég sokat próbálkozott: a második edzést is olyan mélyen kezdte az éllovas csapat, mint ahogy az elsőt befejezte, messze voltak az élmezőnytől, de aztán fokozatosan javultak, Lando Norris végül a második helyen, a legjobb lágygumis körrel zárta a napot – Oscar Piastri az azt megelőző körében megelőzte a britet, de végül összességében négy tizedmásodpercet veszített hozzá képest. A wokingiak egyelőre nem meggyőzőek, de ez az edzés legalább már hozott érdemi köröket is a rengeteg megcsúszás, elúszás mellett.

Ez egyébként is meghatározta az edzést: a nagyon sok feltartás mellett az volt az általános jelenség, hogy folyamatosan csúszkáltak a pilóták, szinte mindenki kapaszkodott a kormányba egy-egy forgás, vagy félforgás erejéig. A legrosszabbul Lance Stroll járt, aki már a gyakorlás legelején falba tette és összetörte az Aston Martint.

A Mercedesek és a McLarenek mellett emeljük ki a Red Bullt: az első edzést az élen záró Max Verstappen az elrontott beállításokra panaszkodott végig, nem is futott lágygumis időmérős próbálkozást, ez a gyakorlás már kevésbé sikerült számára jól, Yuki Tsunoda pedig ezúttal is kikapott csapattársától és az alsóházban zárt.

A Ferrarinál csak Lewis Hamilton körözött, Charles Leclerc ugyanis az első edzésen elkövetett hibája miatt nem is tudott részt venni ezen a gyakorláson – Hamiltonnak is volt jó pár hibája, segítséget kért a mérnökétől, összességében ott volt a mixben ő is.

Kifejezetten jól ment most is a Williams, amely mindkét pilótájával helyet követelt magának az élmezőnyben, és emeljük ki Fernando Alonsót is, aki szintén meglehetősen extra idővel fért be a top ötbe.

Az F1-es Kanadai Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

Helyezés Pilóta Csapat Köridő
1. George Russell Mercedes 1:12,123
2. Lando Norris McLaren +0,028
3. Andrea Kimi Antonelli Mercedes +0,288
4. Alexander Albon Williams +0,322
5. Fernando Alonso Aston Martin +0,335
6. Oscar Piastri McLaren +0,439
7. Carlos Sainz Williams +0,508
8. Lewis Hamilton Ferrari +0,530
9. Max Verstappen Red Bull +0,543
10. Liam Lawson Racing Bulls +0,628
11. Isack Hadjar Racing Bulls +0,676
12. Pierre Gasly Alpine +0,751
13. Gabriel Bortoleto Stake +0,773
14. Nico Hülkenberg Stake +0,791
15. Yuki Tsunoda Red Bull +0,816
16. Oliver Bearman Haas +0,957
17. Esteban Ocon Haas +1,052
18. Franco Colapinto Alpine +1,775
19. Lance Stroll Aston Martin köridő nélkül
20. Charles Leclerc Ferrari nem indult el
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: