DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 9. szerda
F1

Az F1-es Spanyol Nagydíj rajtrácsa (frissítve!)

A két McLaren az első sorban, Verstappen és Russell azonos idővel a másodikban: így vág neki Stroll hiányában a 19 fős mezőny a szezon kilencedik futamának.

A szárnyszigorítások ellenére is kisajátította az első sort a McLaren a Formula-1-es Spanyol Nagydíjra: Oscar Piastrié a pole Lando Norris előtt. Mögülük az ezredre azonos időt futó Max Verstappen és George Russell startolhat, majd jön Lewis Hamilton, Andrea Kimi Antonelli és Charles Leclerc.

f1-rajtracs-mclaren-barcelona



Büntetések ugyan nem rajzolták át a rajtfelállást, a mezőny azonban nem lesz teljes, hiszen szombat este bejelentette az Aston Martin, hogy Lance Stroll kéz- és csuklófájdalmak miatt nem indul, így a 14. helytől lefelé mindenki előrébb lép egyet a sorrendben.

Jelen sorok írásakor, vasárnap reggelig egyelőre egyetlen csapat sem döntött bokszutcai rajt mellett, ha mégis így lesz, cikkünket frissítjük!

FRISSÍTÉS: Yuki Tsunoda hátsó szárnyát kicserélte és az autó beállításain is módosított a Red Bull, így a japán a 19. rajthely helyett a bokszutcából startol.

Az F1-es Spanyol Nagydíj rajtrácsa:

1. Oscar Piastri 1:11,546      
  McLaren        
      2. Lando Norris 1:11,755
        McLaren  
3. Max Verstappen 1:11,848      
  Red Bull        
      4. George Russell 1:11,848
        Mercedes  
5. Lewis Hamilton 1:12,045      
  Ferrari        
      6. Andrea Kimi Antonelli 1:12,111
        Mercedes  
7. Charles Leclerc 1:12,131      
  Ferrari        
      8. Pierre Gasly 1:12,199
        Alpine  
9. Isack Hadjar 1:12,252      
  Racing Bulls        
      10. Fernando Alonso  1:12,284
        Aston Martin  
11. Alexander Albon 1:12,641      
  Williams        
      12. Gabriel Bortoleto 1:12,756
        Stake  
13. Liam Lawson 1:12,763      
  Racing Bulls        
      14. Oliver Bearman 1:13,315
        Haas  
15. Nico Hülkenberg 1:13,190      
  Stake        
      16. Esteban Ocon 1:13,201
        Haas  
17. Carlos Sainz 1:13,203      
  Williams        
      18. Franco Colapinto 1:13,334
        Williams  
Bokszutcai rajt:        
  Yuki Tsunoda 1:13,385      
  Red Bull        
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: