Andrea Stella, a McLaren F1-es csapatfőnöke gyümölcsös hasonlattal magyarázta meg, miért nem érdemes összehasonlítani az imolai és a miami futamokat. Szerinte az imolai, szaúd-arábiai és japán pályák hasonló karakterisztikával bírnak, ahol a Red Bull erősebb, míg Miami inkább a McLarennek kedvez. Stella szerint a Monacói Nagydíj egy „barack”, teljesen egyedi eset, ahol akár a Ferrari is dominálhat.
Stella különös, de annál kifejezőbb gyümölcsös hasonlattal vette védelmébe csapatát az Imolában elszenvedett vereség után. Bár a brit istálló a szezon során eddig domináns formát mutatott, Max Verstappen első kanyaros előzése Red Bull-győzelmet hozott, mögötte Lando Norris a második, Oscar Piastri pedig csak a harmadik helyen végzett.
Amikor a monacói sajtónapon, ahol a Formula.hu is képviseltette magát, a Miamiben látott fölény és az imolai vereség kapcsán kérdezték az olasz szakembert, ő azzal érvelt, hogy a két esetet nem lehet összehasonlítani: „Amikor iskolás voltam, a tanárom mindig azt mondta: ne hasonlíts össze almát körtével, légy pontos, precíz és elemző szempontú, ha adatokat használsz.”
Stella szerint Imola hasonló karakterű pálya, mint Szaúd-Arábia és Japán – gyors, szűk kanyarokkal, ahol a Red Bull erősebb. „Ha megnézzük ezeket a pályákat, az időmérőt a Red Bull uralta. Ha nincs a büntetés, Szaúd-Arábiában is Max nyert volna” – mondta, majd így folytatta:
„Ha megnézzük a McLaren és a Red Bull tempóját Japánban és Szaúd-Arábiában, a kép konzisztens azzal, amit Imolában láttunk. De ha az imolai versenyt Miamival hasonlítjuk össze, akkor az almát a körtével hasonlítjuk össze” – fejtette ki Stella, majd így folytatta: „Miami alacsony sebességű pálya, és az aerodinamikai fejlesztéseink pont ezeken a szakaszokon működnek igazán jól. Ha Miamit akarjuk összevetni, nézzük meg inkább Kínát. Ott a két McLaren simán P1 és P2 volt.”
„Bahreinben, ami szintén alacsony tempójú pálya, Oscar dominált, Lando pedig a hatodik helyről jött vissza. Szóval ha összevetjük azokat a pályákat, amelyek az almák vagy a körték kategóriájába tartoznak, szerintem mindenki le tudja vonni a maga következtetését. De nyilvánvaló, hogy vannak, akik ügyesen elszórnak itt-ott egy-egy csalit, és elterelik a figyelmet a technikai tényekről.
Amikor a RacingNews365 megkérdezte Stellától, hogy Monaco alma vagy körte-e, a válasz egy harmadik gyümölcs lett: „Ez őszibarack. Egyedi eset, és ebben az őszibarack kategóriában például nem lepne meg, ha a Ferrari lenne az élen. Lehet, hogy néhány verseny után már újabb kategóriákat is alkothatunk. Kíváncsi vagyok például, Baku alma lesz vagy körte, de gyanítom, hogy az is őszibarack.”