DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Gyárvizsgálattal tisztázta a Red Bullt az FIA

Kételyek merültek fel néhány hete az RB20-as padlólemezének állíthatósága kapcsán, az FIA pedig alapos vizsgálatot is indított: most a vízhűtéses üggyel együtt lezárták a kérdést.

Az elmúlt hetekben-hónapokban több gyanú is felmerült technikai fronton a Formula-1-es élcsapatok bizonyos megoldásai kapcsán: előbb a McLaren mini-DRS-e keltett hullámokat, amely után a wokingiak módosítottak is a hátsó szárnyaikon, majd az USA Nagydíjon a Red Bull padlólemeze került fókuszba.

Egész pontosan az, hogy felmerült, hogy az energiaitalosok a pilótafülkébe is állítani tudták a padlólemez elülső részének, a T-tálcának is hívott előkének a hasmagasságát – emiatt pedig felmerült a gyanú, hogy ezt akár a parc fermé szabályok megsértésével, az időmérők és a futamok között is megtehették.

A Red Bull nem tagadta az eszköz meglétét, de állították: az autó teljesen összeszerelt állapotában nem volt használható a „trükk”. Az FIA Austinban szintén jelezte, hogy nem találtak arra utaló bizonyítékot, hogy a címvédő alakulat illegálisan használta volna a megoldást.

f1-redbull-1



A riválisokat – mindenekelőtt a McLarent és a Mercedest – azonban nem nyugtatta meg ez az álláspont, és komolyabb vizsgálatot kértek az FIA-tól és annak felsővezetésétől. Nos, a jelek szerint teljesült a kérésük, a Nemzetközi Automobil Szövetség ugyanis a Sao Pauló-i Nagydíj után formálisan is vizsgálatot indított az ügyben.

Ennek részeként pedig az FIA illetékesei még a Red Bull Milton Keynes-i bázisába is ellátogattak, ahol a Motorsport.com információi szerint átnézték az adatokat, az autót, tervezési rajzokat és a csapat releváns szakembereivel is mélyebben elbeszélgettek. Mindezek után azonban az FIA végül tisztázta a bikákat – erről egy közleményt is közreadtak kedden:

„Az FIA rendszeresen felülvizsgálja és ellenőrzi, hogy megfelelnek-e az f1-es csapatok a műszaki, a sport- és pénzügyi szabályzat előírásainak, és ebbe beletartozhatnak szúrópróbaszerű ellenőrzések is a pályán vagy vizsgálatok a csapatok gyáraiban.”

„Emellett az F1-es csapatok kiváltsága, hogy felhívhatják az FIA figyelmét a versenytársak szabályosságával kapcsolatos bármilyen aggályra, és ez a jelenség egyértelműen felerősödik, amikor szorosabb a versenyfutás a bajnokságban a végső sikerért, ahogy az történt 2024-ben is. Az FIA minden ilyen problémát nagyon komolyan vesz és a rendszeres ellenőrzéseken túlmenően is vizsgálatokat folytat le a versenyhétvégéken és azon túl is.”

f1-redbull-2

„Ennek a folyamatnak a részeként az FIA technikai képviselői meglátogatták a Red Bull központját, hogy alaposan megvizsgálják az utóbbi időben hallott gyanúkat a padlólemezük kialakítása és használata kapcsán. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy nem történt szabálysértés, és ezek megerősítették az FIA által az austini USA Nagydíjon képviselt álláspontot.”

 

Lezárták a gumik vízhűtésének ügyét is

Az interlagosi hétvégén amúgy egy másik műszaki trükk gyanúja is felröppent: ezúttal a Red Bull gyanította azt, hogy egyes riválisaik vizet vagy valamilyen folyadékot fecskendezhetnek az abroncsokba, hogy így kontrollálják azok melegedését és ezáltal a kopását és az élettartamát javítsák.

Brazíliában maga Nikolas Tombazis, az FIA együléses szériákért felelős igazgatója vizsgálta meg a gumikat és a felniket, hogy találnak-e folyadékhasználatra utaló nyomokat. A fentebb idézett közlemény utolsó bekezdése szerint azonban ez a vizsgálat is megnyugtató eredménnyel zárult:

„Ezzel párhuzamosan az FIA a legutóbbi, brazíliai nagydíj során kivizsgálta azokat a vádakat, miszerint egyes csapatok vizet használhattak a gumik melegedésének kontroll alatt tartására. Nem találtunk bizonyítékot szabályellenes viselkedésre.”

„Mindkét ügyet lezártnak tekintjük, de továbbra is részletesen figyeljük a történéseket” – zárult az FIA közleménye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: