DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Teljes katasztrófa, semmi sem jött össze” – Perez

Pont nélkül távozott vasárnap a mexikói Interlagosból, miközben csapattársa sikert aratott. Perez számára szörnyű nap volt, de örül a holland győzelmének.

Egy pontot szerzett a Sao Pauló-i Nagydíjon Sergio Perez, hiszen a sprinten 8., a futamon pedig a 11. helyen zárt. A tizenkettedik rajtkockából induló versenyző nem volt elégedett saját versenyével, sőt, úgy érezte, hogy már a futam kezdete is tragikus volt:

„Nem tudtuk az utolsó pillanatig, hogy gumit tudunk cserélni, akkor pedig már nem volt rá idő” – kezdte értékelését Perez a Formula.hu jelenlétében. „Így a versenyt hideg gumikon kezdtük meg. Utána pedig, mivel nem volt senki előttem, elrajtoltam és belementem egy tócsába. Totális katasztrófa volt a rajt.”

A pilótapiaci híresztelések középpontjában lévő mexikói meg is forgott a verseny elején, így kvázi utolsóként vágott neki a futamnak. Ezt követően sikeresen haladt előre, de a történések közbeszóltak számára: „Elkezdtünk előrejönni, de jött a piros zászló. Az újraindításnál semmit sem lehetett látni, de haladtunk előre egészen Liamig.”



Perez a mexikói incidenst követően ismételten összetalálkozott a pályán esetleges utódjával, Liam Lawsonnal. Erre a Red Bull pilótája kérdésre válaszolva csak a következőt mondta mosolyogva: „Folyamatosan megtaláljuk egymást.”

Az eseményeket pedig így írta le: „Elfékeztem. Egy sokkal sportszerűbb csata volt. Összeértek a kerekek, de ez a határon rendben van. Összeértünk az egyes kanyarban, utána pedig nem tudtam bevenni a négyest, és elvesztettem a pozíciót Lewisszal szemben. Teljes katasztrófa, semmi sem jött össze” – magyarázta Perez.

A 34 éves pilóta a fentiek ellenére a csapat sikereit is igyekezett méltatni: „A hétvégének vannak pozitívumai is. Természetesen, Max győzelme fontos a csapat számára. A forma szempontjából nagyon jó hétvége volt a tempónk miatt. Van sok pozitívum, de az eredmény csalódást keltő” – összegzett Perez, aki azt is elmondta, hogy egy ideje ez volt a Red Bull legerősebb hétvégéje, a korábbi nagydíjakhoz képest sokkal versenyképesebb volt az osztrák istálló.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: