DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen: Hihetetlen ilyen hátulról nyerni

Június óta először F1-es nagydíjat nyert Max Verstappen: a háromszoros világbajnok arról beszélt, hullámvasútszerű érzés a 17. rajthelyről nyerni, és első kanyaros előzéseire is kitért.

Szezonja nyolcadik győzelme, amely mellé a leggyorsabb körért járó pluszpontot is megszerezte, a világbajnokságban is döntő lehet Max Verstappen számára: három fordulóval a szezon vége előtt a szombati napot követő 45-ről 62 pontra nőtt előnye Lando Norrishoz képest vasárnap estére, a Sao Pauló-i Nagydíjon fontos lépést tett negyedik vb-címe felé.

Pedig néhány órával korábban, az időmérőn még távolinak tűnt ez a bravúr, Q2-es kiesése után a motorcseréért járó öthelyes büntetést is le kellett töltenie, ami a rajtrács 17. rajtkockájába űzte hátra.

„Hullámvasútszerűek a mai érzéseim, mivel az időmérő nagyon balszerencsésen jött ki számomra a piros zászlóval, így a 17. helyről rajtolva tudtam, nagyon kemény versenyem lesz” – mondta Rubens Barrichellónak a leintés után. „De kimaradtunk a bajból, a megfelelő döntéseket hoztuk meg, nyugodtak maradtunk és repültünk. Ezek mind együtt tették lehetővé ezt az eredményt, ez hihetetlen, a rajtrácson ennyire hátulról nyerni itt…”



A piros zászlós megszakítás kedvezett Verstappennek, aki azon a ponton még nem állt ki, így nyert egy kerékcserét a leállással, de rengeteget előzést is bemutatott, köztük Esteban Ocon ellen az első helyért – kedvenc pontja az egyes kanyar belső íve volt.

„Nagyon nehéz volt ezen az új aszfalton előzni, csak egy ívet lehetett használni, tudtam, hogy meg kell próbálnom” – beszélt arról Barrichellónak, hogyan szánta rá magát, hogy ezen a nem szokványos ponton előzzön. „Nagyon könnyen lehetett blokkolni az elsőket, de magabiztos voltam a féktávokon. Az első kanyar mindig nagyszerű helyszín az előzésre. Remélem, a közönség élvezte!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: