DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek
F1

„Lassan szabálykönyv kell az autóba!” – Verstappen

Az F1 túlszabályozottságára panaszkodott a vb-éllovas az austini Norris-incidens után – azt pedig kikérte magának, hogy be se akarta volna venni a kanyart.

Max Verstappen és Lando Norris csörtéje váltotta ki a legnagyobb visszhangot a múlt vasárnapi Formula-1-es USA Nagydíjon, ahol a britet megbüntették amiatt, mert pályán kívül előzte meg a hollandot a harmadik helyért – sőt, a történetnek még nincs is vége, hiszen mint csütörtökön kiderült, a McLaren felülvizsgálati kérelmét nyújtott be az eset kapcsán.

Az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj helyszínére érkezve természetesen elkerülhetetlen volt, hogy a két vb-aspiráns érintettet újra megkérdezzék a történtekről. Verstappen elsősorban azt emelte ki, hogy kezd túlszabályozottá válni az F1 – de azzal is tisztában van, hogy ellenkező esetben is lennének kritikus hangok:

f1-verstappen-redbull-mexiko-day0-1



„Szerintem közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor szükségem lesz egy szabálykönyvre az autóban!” – jegyzete meg félig viccelődve a regnáló világbajnok a Formula.hu jelenlétében tartott sajtóbeszélgetésén. „Ha megnézzük az évek során, a szabálykönyv eléggé kibővült.”

„Határozottan túlszabályozott lett, de látom azt a szempontot is, hogy ha kiveszünk szabályokat és újra történik egy incidens, akkor jön az, hogy ’oh, több szabály kell, keménynek kell lennünk!’. Mindig ugyanaz a nóta. Korábban talán kevesebb volt a szabály, és ugyanez volt az érvelés. Mindig ugyanaz a sztori.”

 

Nem taktikázott a kanyarcsúcsponttal

Sokan arra az álláspontra helyezkedtek az austini eset kapcsán, hogy Verstappen szimplán kijátszotta a vezetési irányelvekben rejlő egyik kiskaput, miszerint külső íves támadás esetén azé a kanyar, akinek az első tengelye előrébb van a kanyarcsúcspontnál, és ezért szimplán csak később fékezett, mint Norris – annak árán is, hogy ő sem tudott a fehér vonalon belül elfordulni.

f1-verstappen-norris-usa_1

„Lenyűgöző, hogy az emberek olvasni tudnak a gondolataimban. Őrület!” – reagált az elméletre Verstappen. „Mindig is be próbáltam venni a kanyart, nem céloztam semmilyen levágást, szóval nem is tudom, mi a válasz erre. Mindig mondtuk, hogy keményen akarunk versenyezni egymás ellen, ezt szeretjük.”

A Red Bull-os ezen kívül elmagyarázta, miért volt nehéz dolga a futam hajrájában: „Rendkívül nehéz volt a második etap. Rengeteg tapadást veszítettem az első tengelyen, így nagyon nehéz fékezni. Ez tette nehezebbé a védekezésemet, mert tudtam, hogy ha kissé túl későn fékezek, akkor blokkol a kerék, és nem volt meg a kellő első tapadásom. Nem volt könnyű dolgom.”

„Úgy vélem, összességében így is biztató hétvégénk volt, de persze néhány dolgot még jobban akarunk csinálni, hogy ott legyünk a harcban. Őszintén azt hittem a futam előtt, hogy harcban leszünk, de nem voltunk, szóval nem volt ideális a helyzet. De legalább biztató jeleket mutattunk arra vonatkozóan, hogy vissza tudunk térni a csatába.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: