DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Hiányzik a tempó a lágyakon” – Ferrarik

A lágy gumikon tűnt el a Ferrari kiemelkedő tempója az USA Nagydíj sprintkvalifikációján. Charles Leclerc célja a győzelem szombaton, Carlos Sainz pedig a lágyakon való javulásra fókuszál.

A harmadik és az ötödik helyen zárt a két Ferrari az USA Nagydíj sprintidőmérőjén. Miután az első és egyetlen szabadedzésen az első két helyen végeztek a maranellóiak versenyzői, a sprintkvalifikáción nem jött ki nekik a lépés a lágy keverékű abroncsokon. Az élen záró Max Verstappen és a második George Russell mögé szoruló Charles Leclerc az F1 hivatalos oldalának nyilatkozva arra a kérdésre válaszolt, hogy frusztrált-e amiatt, hogy lemaradt a sprintpole-ról.

„Igen, de valamiért a Mercedes talált valamit a lágy gumikon, ami a mi autónkban most nem volt benne. A közepeseken jól néztünk ki, a lágyakon valamiért nem volt meg a tempónk, hogy az első helyért harcolhassunk. A köröm egy kicsit rendezetlen volt, nem csináltam semmi furcsát, csak… Az érzés nem volt jó.”

„Megesik az ilyen, a kevés gyakorlás miatt pedig még inkább. Van még holnap is egy időmérőnk, hogy javítsunk, a harmadik pozíció pedig nem rossz a sprintkvalifikáción. Most a holnapra fókuszálunk és igyekszünk visszahozni pár pontot.”



„Max egyelőre nagyon gyorsnak tűnik. Arról nincs sok ötletünk most, ki lesz gyors a versenytempóban, úgyhogy sok a kérdőjel. Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, de remélem, hogy legalább a sprintfutamot meg tudjuk nyerni – az jó jel lenne vasárnapra” – mondta a monacói.

Carlos Sainz az ötödik leggyorsabb volt Austinban péntek este – ebből pedig könnyen lehetett volna hatodik hely is, ha a mercedeses Lewis Hamilton nem jár pórul a sárga zászló miatt. Sainz szerint az általuk elért eredmény reális indikátora annak, hol állnak jelenleg az erősorrendben ezen a hétvégén.

„Szerintem nagyjából sikerült maximalizálni az autónkban rejlő teljesítményt. Volt egy nagyon jó köröm a közepeseken az SQ2-ben, de a lágyakon úgy tűnik, hogy hiányzik egy kis tempó a Mercedesekhez és Verstappenhez képest. Egy körön egy-két tizedmásodperccel gyorsabbnak tűnnek, különösen, ha megnézzük, Lewis milyen körön volt, illetve George-nak milyen rendetlen köre volt, és még így is két tizeddel előttünk zárt egy jó körrel.”

„Nagyjából itt vagyunk ezen a hétvégén, a versenytempó pedig egy egészen más dolog lesz, meglátjuk, előrébb tudunk-e kerülni” – fogalmazott a spanyol.

A Ferrari-pilóta elmondása szerint a fókuszuk azon lesz szombatra, hogy kitalálják, hogyan tudnak javulni a lágy abroncsokon a rendes időmérőig, mivel a közepes gumikon látott tempójukat elnézve egyértelműen van még valamennyi a lágyakban is. A nagydíjnak optimistán néz elébe.

„A futamra szerintem jó helyzetben vagyunk, és remélhetőleg senki sem tudja, mi fog történni a versenytempóval” – mondta Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: