DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Bőven meglett volna a pole Hamiltonnak, Russell győzelemre megy

Négy tized előnyben volt a sárga zászló pillanatáig, hangsúlyozta az austini F1-es sprintre csak hetedikként kvalifikáló Lewis Hamilton. George Russell magát is meglepte az első rajtsorral.

Mindkét Mercedes számára elérhető lett volna a rajtelsőség az USA Nagydíj sprintidőmérőjén: George Russell végül csupán 12 ezredmásodperccel kapott ki a rajtelső Max Verstappentől.

Lewis Hamilton azért lett hetedik, mert a 12-es kanyarban el kellett vennie leggyorsabb körét a Franco Colapinto okozta sárga zászlónál. Elmondása szerint 0,4 (a miniszektorok alapján 0,3) másodperccel volt gyorsabb a pillanatnyilag vezető Russellnél.

„Balszerencsés voltam a sárga zászlóval, ez van. Négy tizedmásodperccel voltam jobb…” – kezdte értékelését a helyszínen Hamilton. Arra a kérdésre, pole úszott-e el, így felelt: „Így van, de ez van.”



Pozitívumként világított rá, hogy az USA-ba hozott jelentős fejlesztési csomag egyértelműen működik, az egyetlen szabadedzés problémái után pedig jó irányba indult el a Mercedes.

„A jó dolog, hogy a csapat előrelépett az autóval. A fejlesztés egyértelműen működött, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek a gyárban az utóbbi időszakban elvégzett kemény munkáért, mivel mindenkinek robotolnia kellett, hogy elkészüljenek és biztosan működjenek az újdonságok. Ezzel még nincs vége, és holnap lesz még egy esélyünk.”

„Szintén jó munkát végeztünk az autó módosításaival, ami mindig egy kicsit szerencsejáték, mivel nem tudhatjuk, hogy működni fog-e vagy sem, csak reméljük. De az autóban ég és föld volt a különbség” – beszélt a szabadedzésen még megforgó Hamilton a beállítás-változtatásról.

Russellt meglepte a második hely

Visszatérve a csapattársa: George Russell nem csalódott, hogy hajszálon múlt a sprintpole. A többi ellenfél tisztesebb távolban van tőle, az első sorból pedig győzelemért küzdhet a 19 körös minifutamon.

„Az autó egyértelműen problémás volt a szabadedzésen, de aztán sikerült felülkerekednünk rajta. Tudtuk, hogy van benne potenciál, nem hiszem, hogy a délelőtti gyorskörökből kihoztuk a legtöbbet. Az autó érzete kiváló ezekkel a fejlesztésekkel. Az állás szoros, de egyértelműen megleptük magunkat egy kicsit ezzel a második hellyel” – nyilatkozott a sprintkvalifikációt követően Russell a riportereknek.

„Ha itt a második helyre kvalifikálunk, két tizeddel mindenki más előtt, akkor én jól érzem magam. Izgatott vagyok, hogy újra ilyen pozícióban lehetek, hiszen egy ideje már nem sikerült. Számomra ez az izgalmas a Formula-1-ben: kigurulni és pole-ért harcolni, holnap pedig remélhetőleg a győzelemért” – mondta Russell: reményei szerint a Belga Nagydíjig látott versenyképes formájához tér vissza Texasban a Mercedes.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: