DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
F1

A káromkodás vagy az FIA-elnök a probléma?

Több egykori F1-es pilóta is véleményt formált a „Verstappen-ügyről”, s nem igazán értettek egyet egymással – miközben a holland ezúttal minecraftozás közben eresztett el egy ízes kifejezést,

Két, jelenleg a médiában dolgozó F1-es pilóta is véleményt formált Max Verstappen káromkodás miatti büntetésével, illetve ezt követő tiltakozásával kapcsolatban, de míg Martin Brundle úgy érzi, hogy Verstappen feleslegesen ment bele ebbe a konfliktusba, addig Ralf Schumacher az FIA-elnök szerepére koncentrált az ügyben.

A Sky Sports brit F1-es közvetítéseinek egyik arca, Brundle úgy véli, Verstappennek nem kellett volna belemenni ebbe a konfliktusba: „Nem feltétlenül értem, hogy Max miért hagyja magát megzavarni és belerángatni az FIA-val folytatott csatába a káromkodásokat illetően.Ez elpazarolt energia és nem szolgál semmi jó célt a számára” – mondta majd így folytatta:

verstappen-swearing-5



„A pilóták nem gyerekek, elfogadom, és tudjuk, hogy néha azért káromkodnak, hogy megpróbálják elérni, hogy ne közvetítsék a rádióüzeneteket, és persze azt is mondják, hogy ne tegyék adásba a csapatrádiót, ha nem tetszik a nyelv, amit használunk” – fejtette ki Brundle azt is hozzátéve, hogy szerinte van igazság abban, hogy korlátozni kell az F1-esek szabadszájúságát:

„Lehet, hogy ez hétköznapi nyelvhasználat, csakhogy ők magukat, a családjukat, az országukat, a csapatukat, a globális szponzorokat, magát az F1-et és a műsorszolgáltatókat is képviselik világszerte. Ők ikonok, bajnokok, véleményformálók, és el kellene gondolkodniuk azon a felelősségen, ami ezzel a kiváltsággal jár, különösen, hogy ennyi fiatal rajongó nézi őket.”

Brundle szerint nem a csapatrádióban elhangzó indulatos üzenetekkel van a fő probléma, hanem azzal, amikor az adrenalinnal átitatott helyzeteken túl is csúnya szavakat használnak a versenyzők: „Senki sem akarja elvenni tőlük az energiát, az érzelmeket vagy a szólásszabadságot, de az indokolatlan, nem a pillanat hevében elhangzó káromkodásra nincs szükség.”

Schumacher: Az FIA-elnök az igazi probléma

A szintén a Sky, csak épp a német változat képernyőjén gyakran feltűnő Ralf Schumacher viszont nem a versenyzőkre és Verstappenre, hanem Mohamed ben Sulayem FIA-elnök szerepére helyezte a hangsúlyt helyzetértékelésében – s egyenesen odáig ment, hogy a szövetségnek el kellene gondolkoznia a váltáson:

„A szerepet ebben az egész ügyben tragikus. Egyáltalán nincs kapcsolata az F1-es versenyzőkkel. Abszurdum, hogy Max Verstappenen példát statuálnak e büntetéssel, miközben egy figyelmeztetés bőven elég lett volna. Ha ilyesmit tervezel, akkor be kell vonnod a versenyzőket is” – mondta Schumacher, majd így folytatta:

bensulayem-2024

„Ben Sulayem egy igazi probléma a szememben. Először a Susie Wolff-ügy miatt került bajba, majd a Liberty Mediával, ami majdnem az állásába került. Komor képet vágva keresi a nyilvánosságot, gyakran fotózkodik a győztesekkel a dobogón.”

„Azt tanácsolnám az FIA-nak, hogy gondolkodjanak el valaki máson. Ez így nem mehet tovább” – fejtette ki a német, aki szerint Verstappen úgy érzi, hogy igazságtalanul bántak vele, és reális a veszély, hogy otthagyja a sportágat: „Teljesen független, van elég pénze, és már többször jelezte, hogy nem marad örökké az F1-ben. Ezért egyáltalán nem zárnám ki.”

Mindeközben Verstappen legutóbb a Minecraft nevű játékot streamelve káromkodott egy jót, amire a hosszas röhögés Luke Crane részéről elhangzó válasz egyértelműen a múlt heti büntetésen gúnyolódott:

Verstappen: Nos, az a probléma, hogy a csákányom elb***ódott!
Crane: De hát ezt gyerekek is hallgathatják!
Verstappen: Nos, a csákányom akkor is elb***ódott!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: