DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Ricciardót felbosszantotta a Visa RB taktikája

Nem érti az ausztrál, miért álltak ki korán a lágy gumin startolókkal együtt a bokszba az F1-es Magyar Nagydíjon. Az is bosszantotta, hogy a csapat nem kért elnézést.

Daniel Ricciardo a kilencedik helyről vághatott neki a vasárnapi Formula-1-es Magyar Nagydíjnak, a kockás zászlót viszont csak a 12. pozícióban látta meg. Az ausztrál pedig érezhetően frusztrált volt a Visa Cash App RB taktikája miatt: hiába startolt a közepes abroncsokon, a csapat már a hetedik körben a bokszba hívta, hogy reagáljanak a lágyon indulókra.

A pilóta szerint azonban ezzel saját magukkal szúrtak ki, hiszen ahelyett, hogy tiszta levegőben mehettek volna, forgalomba keveredtek az így már azonos stratégiára kerülő riválisokkal (a második és harmadik etapban is kemény gumit kapott Ricciardo).

f1-ricciardo-visarb-hun-futam



„Rettenetesen” – felelte a Formula.hu jelenlétében arra a kérdésre a többszörös nagydíjgyőztes, hogy mennyire bosszús. „Miért hívtak ki a bokszba az elején? Követtük a lágy gumisokat.”

„Ők épp akkor mentek be, végre tiszta volt előttünk a pálya, és mégis úgy döntöttünk, hogy kiállunk, hogy mögéjük kerüljünk és beragadjunk egy DRS-vonatba – ráadásul ugyanazon a keveréken voltunk így már, mindnyájan a kemény gumit használtuk.”

„Rengeteg versenyem volt már, volt köztük sok frusztráló futam is, de ez volt az egyik legrosszabb, mivel megvolt a tempónk. Hosszú, frusztráló verseny volt, és nagyon-nagyon ideges vagyok” – fogalmazott Ricciardo, akit az is bosszantott, hogy a csapata elnézést sem kért a benézett taktikáért:

„Hogy őszinte legyek, többet vártam. A levezetőkörön vártam, hogy valaki azt mondja: ’bocs, elb*sztuk’. De nem érkezett ilyen üzenet, ez pedig még inkább feldühített.”

f1-ricciardo-visarb-hun-futam-2

Arra a kérdésre, hogy miért nem kérdőjelezte meg a kiállása előtt a csapat hívását, az ausztrál így felelt: „Nem volt rá időm. Későn érkezett a ’boksz, boksz, boksz’ üzenet, már mennem is kellett be. De amint bementem a bokszba, megkérdőjeleztem a döntést, de a 13-as kanyarban jött az üzenet, reagálni kellett.”

Az ügy érdekessége, hogy eközben a Visa RB másik pilótája, Yuki Tsunoda úgy futott be a két világbajnoki pontot érő kilencedik helyen, hogy a mezőnyből egyedüliként egy kiállásssal, kemény–közepes taktikával teljesítette a 70 körös távot a Hungaroringen.

Ricciardo úgy véli, amennyire átlátja a helyzetet, nemes egyszerűséggel nekik is ugyanazt a stratégiát kellett volna követniük, mint japán kollégájának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: