DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

A 2024-es F1-es Magyar Nagydíj rajtrácsa

A McLarenek az első sorban, Verstappen a sarkukban, Perez és Russell az utolsók között: így vág neki a mezőny a 39. hungaroringi F1-es futamnak.

A McLarenek kettős sikerét hozta a 2024-es Formula-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérője, így a pole-ból Lando Norris, mellőle Oscar Piastri vághat majd neki a 70 körös távnak. A vb-éllovas Max Verstappen jön mögöttük a harmadik helyen a Red Bull-lal, majd következik a két Ferrari a közéjük beékelődő mercedeses Lewis Hamiltonnal.

f1-norris-mclaren-hun-pole-szaboattila



A top 10-ben a két Aston Martin és a két Visa RB, csak a mezőny hátsó szekciójából startol viszont a Q1-ben autót törő Sergio Perez és a szintén az első szakaszban búcsúzó George Russell, míg a sort az Alpine-ok zárják.

Büntetések nem szabták át a hungaroringi rajtfelállást, és vasárnap reggeli állapotok szerint bokszutcai indulásról sincs hír, ám ez az előző hétvégék tapasztalatai alapján későbbiekben még változhat akár Perez, akár az Alpine-ok részéről például.

FRISSÍTÉS: Gasly a 20. rajthely helyett végül valóban csak a bokszutcából fog rajtolni, miután az Alpine úgy döntött, beszerel az autójába egy új akkumulátort, amellyel már túllépi a szezonban megengedett mennyiséget, amiért automatikusan bokszutcai start jár a szabályok szerint. A Q3 végén balesetet szenvedő Yuki Tsunoda autójában kicserélte a túlélőcellát a Visa RB, de ez nem járt büntetéssel.

A 39. F1-es Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

Az F1-es Magyar Nagydíj rajtrácsa:

1. Lando Norris 1:15,227      
  McLaren        
      2. Oscar Piastri 1:15,249
        McLaren  
3. Max Verstappen 1:15,273      
  Red Bull        
      4. Carlos Sainz 1:15,696
        Ferrari  
5. Lewis Hamilton 1:15,854      
  Mercedes        
      6. Charles Leclerc 1:15,905
        Ferrari  
7. Fernando Alonso 1:16,043      
  Aston Martin        
      8. Lance Stroll 1:16,244
        Aston Martin  
9. Daniel Ricciardo 1:16,447      
  Visa RB        
      10. Yuki Tsunoda 1:16,477
        Visa RB  
11. Nico Hülkenberg 1:16,317      
  Haas        
      12. Valtteri Bottas 1:16,384
        Stake  
13. Alexander Albon 1:16,429      
  Williams        
      14. Logan Sargeant 1:16,543
        Williams  
15. Kevin Magnussen 1:16,548      
  Haas        
      16. Sergio Perez 1:17,886
        Red Bull  
17. George Russell 1:17,968      
  Mercedes        
      18. Guanyu Zhou 1:18,037
        Stake  
19. Esteban Ocon 1:18,049      
  Alpine        
           
Bokszutcai rajt:          
  Pierre Gasly 1:18,166      
  Alpine        
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: