DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Perez hiszi, hogy visszatérhet a formájához

Pocsék formában volt az F1-es Kanadai Nagydíjon, a futamon maga hibázott, de a mexikói szerint csak annyi kellene, hogy legyen végre egy sima hétvégéje.

Miközben Max Verstappen ezredre azonos időt futott szombaton a pole-pozícióssal, majd a vasárnapi fordulatos versenyt megnyerte a Formula-1-es Kanadai Nagydíjon, a héten hosszabbító csapattárs, Sergio Perez betlizett: az időmérőn már a Q1-ben kiesett, a versenyen pedig végig a top 10-en kívül autózott, végül pedig a falba forgott és kiesett.

f1-perez-montreal-redbull-1



„Nagyon nehéz hétvégénk volt” – ismerte el a leintést követően a Red Bull versenyzője az újságíróknak nyilatkozva. „A verseny első felét befolyásolta a Gaslyval történt ütközés során összeszedett sérülés. A futam második fele már jobban nézett ki, a harmadik szakaszban pedig beragadtunk, mert csak egyetlen ív volt száraz.”

„Végül aztán elkövettem egy hibát a 6-os kanyarban, ami az egyik legnehezebb kanyar volt, ahol sok pilóta hibázott, és sajnos én is az egyikük voltam. Nem tudtam kontrollálni az autót és hibáztam.”

„Úgy gondolom, itt az ideje összeszedni magunkat, leszegett fejjel dolgozni. Hosszú még a szezon, két versennyel ezelőtt még formában voltunk, úgyhogy nincs kétség felőle, hogy visszatérhetek oda.”

f1-perez-montreal-redbull-2

Csak egy sima F1-es hétvégére vágyik Perez

Arra a kérdésre, hogy mi kellene ahhoz, hogy visszanyerje az általa említett formát, a mexikói így reflektált: „Úgy vélem, annyi kellene, hogy legyen egy sima hétvégénk. Tegnap ismét problémánk volt az autóval az időmérőn, ami azt jelentette, hogy ilyen kis különbségek mellett kieshettünk az időmérőn.”

„Úgyhogy csak egy sima hétvége kellene: a tempó megvan, az önbizalom is. A csapattal együtt mindent ki fogunk elemezni, hogy erősebben térhessünk vissza” – fogalmazott Perez, aki bízik benne, hogy jó és kedvező pályák következhetnek. Ugyanakkor azt is megjegyezte: szorosabbá vált az F1-es mezőny, így tökéletes munkát kell végezniük a Red Bullnál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: