DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nem számított ilyen teljesítményre Tsunoda

Hiába ment már pénteken is jól, a Visa RB japánja magát is meglepte az imolai F1-es időmérőn nyújtott produkcióval – bár így sem volt teljesen elégedett.

Yuki Tsunoda produkálta a Formula-1-es Emilia-romagnai Nagydíj szombati időmérő edzésének egyik kellemes meglepetését. Különösen a Q2-ben villogott a Visa Cash App RB pilótája, aki egy ideig második helyen is állt, de aztán a legjobb helyekről döntő Q3-ban is a hetedik időt autózta, beékelődve a két Mercedes közé.

f1-tsunoda-visarb-imola-1



Pedig a japán versenyző állítja, hogy még csak nem is sikerült jól az utolsó köre: „Nem igazán sikerült összeraknom, szóval nem vagyok teljesen elégedett. De úgy gondolom, addig elég jól mentünk” – idézi Tsunodát a RaceFans.net szakoldal.

„Szerintem ez volt az első alkalom, hogy egyetlen szett gumival továbbjutottam a Q2-ből, ami egyértelműen biztató. Összességében eddig elég erős hetünk van, úgyhogy csak vasárnap is ugyanilyen erősen kell befejeznem.”

Tsunoda annak ellenére is meglepődött az eredményen, hogy már a pénteki szabadedzéseken is villogott: „Nem számítottam ilyen teljesítményre, hogy őszinte legyek. De persze óriási volt az elvégzett munka, keményen dolgoztak az autónk fejlesztésén, és egyértelműen remekül kifizetődik mindez. Ami engem illet, továbbra is arra koncentrálok, hogy kipréseljem a teljesítményt az autóból.”

f1-ricciardo-visarb-imola-2

Ricciardo „kicsit jobban szenved”, mint Tsunoda

A csapattárs Daniel Ricciardo sem lehet elégedetlen, hiszen ugyancsak bejutott a kvalifikáció harmadik fázisába – épp a Red Bull-os Sergio Perezt kiejtve –, ahol a kilencedik helyre volt jó az eredménye. Azt viszont nem tagadta az ausztrál, hogy kicsit nehézkesebb eddig a hétvégéje Imolában, mint kollégájának:

„Nyilvánvalóan ez még mindig nem elég, de értünk el fejlődést. Kicsit jobban küszködöm, mint Yuki. Úgy gondolom, ő a pénteki edzés első köre óta komfortosan érezte magát, elégedett volt az elejétől kezdve az autóval, míg én próbáltam itt-ott találni még valamit.”

„Az első szektorban küszködtem nagyon” – tette hozzá Ricciardo. „Elértünk ugyan kis javulást, de ott veszítem el a köridőt. De dolgozni fogok rajta. Ezt leszámítva a kör többi részével elégedett vagyok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: