DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 19. vasárnap
F1

„Hosszú ideje a legjobb eredményem” – Hamilton

A pénteki esős időmérőnek tudja be a sprinten elért második helyét a hétszeres F1-es világbajnok, aki nem számít újabb első sorra a rendes kvalifikáción.

Miután Lando Norrist már rögtön a rajt után megtámadta és megelőzte, körökön át Lewis Hamilton vezette a Formula-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát. Aztán viszont a táv felénél utolérte őt a felzárkózó Max Verstappen, aki egy hiba után meg is előzte a britet. A Mercedes versenyzője a második helyet viszont már megőrizte, aminek természetesen örült a leintés után:

„A közönség… minden évben, mióta idejövünk, elképesztő támogatást nyújt az LH-szurkolók csapata” – kezdte a tőle megszokott módon egy kínai köszönés kíséretében Hamilton, aki aztán a sprint értékelésére is rátért:

f1-hamilton-sanghaj-mercedes-1



„Ez hosszú ideje a legjobb eredményem, szóval természetesen szuper-szuper boldog és hálás vagyok. Természetesen a Red Bull-lal nem tudtunk harcolni, de ez egy óriási lépés, óriási fejlődés. Legalább az eső igazán segített nyilván.”

„A verseny kemény volt, nyilván ha hátrébbról indulunk, küszködtünk volna valószínűleg azzal, hogy előbbre jöjjünk. De sokat megtudtam az autóról ezen a rövid etapon, úgyhogy izgatott vagyok a holnapot illetően.”

 

Nem számít újabb első sorra

Amikor az interjúkat készítő Jessica Hawkins arról kérdezte a hétszeres világbajnokot, hogy az eddig mutatott tempója alapján mire számít a vasárnapi nagydíjat és az azt megelőző mai időmérőt illetően, így felelt Hamilton:

f1-hamilton-sanghaj-mercedes-2

„Továbbra is úgy gondolom, hogy egy körön nem vagyunk annyira gyorsak, mint nyilván a Red Bullok, a Ferrarik, és szerintem a McLaren is biztosan előttünk van, és talán még az Aston is. Talán hozzájuk elég közel vagyunk, de majd meglátjuk ma.”

„Úgyhogy nem várom azt, hogy harcban leszünk az első sorért, de szerencsére végrehajthatunk néhány változtatást, szóval remélhetőleg tudunk javítani az autón a következő három órában, és remélhetőleg jobb időmérő edzést teljesíthetünk, mint korábban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: