DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Verstappen Wolff szavairól: „Meg tudom érteni!”

Jól esnek a rivális F1-es csapat főnökének szavai, de jól érzi magát a Red Bullnál a világbajnok. Úgy érzi, jól kezelték a Horner-ügyet.

Ahogy az várható volt, a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj csütörtöki médianapján is elkerülhetetlen téma volt a Red Bull kapcsán a belső viszály és a Christian Horner-ügy, így Max Verstappen is ezzel kapcsolatban kapta a legtöbb kérdést:

„Mind ugyanazt akarjuk, hogy jól teljesítsünk a pályán, és csapatként erre akarunk koncentrálni. A csapaton kívül nagyon sok a találgatás, és ezt nem tudjuk irányítani. Amit kontrollálni tudsz, hogy a csapatban mindenki ugyanabba az irányba fókuszáljon, és ezt is tesszük” – jelentette ki a háromszoros világbajnok.

f1-verstappen-horner-redbull-melbourne-day0



Amikor arról kérdezték Verstappent, hogy szerinte jól kezelte-e az egész Horner-ügyet a Red Bull, így felelt: „Ami engem illet… nem akarok túlságosan bevonódni ezekbe a dolgokba. Hiszen végső soron én a versenyző vagyok, és a teljesítményre figyelek és arra, amiért leigazoltak. Az alapján, amit én tudok, mindent megfelelő módon kezeltek. De nem akarok további részletekbe belemenni, mert nem tudok ennél többet, és nem is akarok tudni, mert nem ez a feladatom a csapaton belül.”

A holland ismét elmondta, hogy gyakorlatilag semennyire sem befolyásolták őt az események: „Könnyen ki tudok kapcsolni, és amúgy sem gondolok túl sokat az F1-re, miután elhagyom a paddockot. Tudom, mi a dolgom, de azt is tudom, hogy mivel ilyen sok versenyünk van, fontos, hogy amikor hazaérsz, más dolgokkal és projektekkel is elfoglald magad. Minden versenyző kicsit más, de nálam ez így működik.”

 

Kitölti-e az F1-es szerződését a Red Bullnál?

Az elmúlt hetekben olyan pletykák is felröppentek a belviszály kapcsán, hogy Verstappen akár idejekorán távozhat a Red Bull Racingtől, amellyel 2028 végéig szóló szerződése van, amennyiben az F1-es sportszakmai tanácsadó, Helmut Marko kiszorul a csapatból. Amikor viszont Melbourne-ben arról kérdezték, kitölti-e a kontraktusát, így felelt a címvédő:

„Ezért írtam alá elsődlegesen a szerződést. Ahogy korábban is elmondtam, boldog vagyok a csapatban, és természetesen rendkívül fontos, hogy hosszú időre megtartsuk a kulcsszereplőket, hiszen ebből is adódik a teljesítmény.”

f1-verstappen-redbull-dzsidda

„És végső soron ez az üzlet a teljesítményről szól: ha én nem teljesítenék, én sem ülnék itt. Tudom, hogyan működik ez, de egyértelmű, hogy a szerződéssel együtt az a szándékom, hogy itt maradjak a végéig, mivel ez egy nagyszerű történet lenne személy szerint számomra is, mert alapvetően az azt jelenti, hogy egy család és csapat tagja maradnék.”

De vajon kikre utalt Verstappen a megtartandó kulcsszereplők kapcsán? „Sok emberre. Nem fogom megnevezni őket, mert akkor tudni fogják az emberek” – fogalmazott a 26 éves pilóta, később hozzátéve, hogy sokan a kezdetekhez hozzájárultak a gárda sikereihez, és ezt tiszteletben kell tartani, és együtt kell tartani az istállót.

Arra a kérdésre, hogy most is ugyanolyan komfortosan érzi-e magát a Red Bullnál, mint mondjuk fél éve, így reflektált: „Igen. Mindig komfortosan éreztem magam, mivel olyan a csapat számomra, mint egy második család. Egy családban pedig néha vannak… hogyan is mondjam ezt?... Nem is egyet nem értések, de mint tudjuk, a családodat nem tudod megválasztani, csak a barátaidat!” – jegyezte meg nevetve.

„De nem, minden jó. Nyilvánvalóan számomra minden ugyanaz, csak a teljesítményre koncentrálunk. Mint mondtam korábbam, jobban szeretném, ha arról beszélgetnénk, milyen remek autónk van, de talán lassan oda is eljutunk!”

f1-verstappen-melbourne-redbull-day0-1

Verstappent a beszélgetés későbbi részében arról is kérdezték, hogy nem aggódik-e a Red Bull saját 2026-os motorprogramja miatt, amire úgy reagált, hogy ennyi erővel azon is aggódhatna, hogy megéri-e a másnapot. Hozzátette: „Tudjuk, hogy egy nagyon nagy feladat, nem vesszük könnyedén, és nem gondoljuk, hogy könnyű lesz legyőzni a motorgyártókat.”

 

Szóba jöhet-e a Mercedes Verstappennek?

Ami az esetleges távozását illeti, elsősorban a Mercedest emlegették lehetőségként a sajtóban, s erre még rátett egy lapáttal az is, hogy a rivális istállót irányító Toto Wolff a szaúdi futam után úgy nyilatkozott, hogy bármely csapat szívesen leigazolná Verstappent. Amikor a Mercedes-vezér szavairól kérdezték, félig nevetve így felelt: „Meg tudom érteni!”

„Nincs rám semmilyen hatással, hogy mit fogok tenni” – fűzte hozzá. „Nyilván jó hallani ezt, de természetesen megvoltak az apró momentumaink Totóval, de ez szerintem normális két egymással küzdő csapat esetén. De a tisztelet mindig megvolt közöttünk, de a magam részéről ez nem változtat semmin.”

De vajon Verstappen szívesen csatlakozna-e a Mercedeshez? „Melyik évben?” – kérdezett vissza a negyedik vb-címe felé menetelő pilóta, szintén bujkáló nevetéssel. „Nem-nem-nem… Nem tudom, mi fog történni 2028 után, nem tudom, hogy maradni fogok-e az F1-ben, folytatni fogom-e, aláírok-e egy új szerződést vagy sem” – fejtette ki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: