DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Nem festünk túl jól” – bajban az Alpine?

Pierre Gasly nem köntörfalazott a bahreini F1-es teszt végén: nem ott fogják kezdeni a szezont az új autóval, ahol azt akarták. Főnökük is nehéz rajtra számít.

Sok más csapathoz hasonlóan az Alpine is szinte teljes egészében átszabta az autóját a 2024-es Formula-1-es szezonra. Ám míg például a Red Bull és a Ferrari az új konstrukcióval is biztatóan szerepelt a mögöttünk hagyott háromnapos bahreini teszten, addig ez az Alpine-ról nem mondható el.

Legjobb esetben is úgy fogalmazhatunk, hogy a francia alakulat nem villogott a kollektív gyakorlás során: bár a köridőtáblázaton elfoglalt helyüket befolyásolta, hogy ők nem is kértek a két leglágyabb keverékű gumiból, még a C3-ason futott eredményeik sem festettek túl pozitív képet az A524-esről.

f1-gasly-alpine-teszt-bahrein-1



Ezt pedig maguk az érintettek sem tagadták – Pierre Gasly például így nyilatkozott a teszt végén a Sky F1 kameráinak: „Hogy őszinte legyek, nem igazán figyeltem a többieket, mert a mi oldalunkon is rengeteg minden zajlott. Nem hiszem, hogy túl jól festenénk. Ugyanakkor van még néhány nap, hogy megértsünk mindent, amit csináltunk.”

„Felforgattuk az egész autót, rengeteg tesztet hajtottunk végre, úgyhogy remélhetőleg némi elemzés és a válaszok majd jobb teljesítményt eredményeznek. Aztán majd kiderül, jövő pénteken már senki sem fog rejtegetni semmit. De úgy gondolom, türelmesnek kell lennünk, még ha ezt nem is szeretjük versenyzőként. Egyértelműen időbe telhet, mire kiaknázzuk azt a teljesítményt az autóból, amit akarunk.”

„Nem lesz könnyű első futam” – ismerte el az Alpine-nál második idényére készülő pilóta. „Nem onnan fogunk kezdeni, ahonnan akartunk volna. Ugyanakkor időt kell adnunk magunknak, hogy megértsük az új autókoncepciónkat.”

„A jó hír, hogy világosan meg tudtuk határozni, min kell dolgoznunk csapatként. Azt majd az idő eldönti, hogy ezt meg tudjuk-e oldani az autó beállításaival vagy sem az első versenyekre, mindenesetre biztosan agresszív fejlesztési tervre lesz szükség, hogy csökkentsük a különbséget.”

f1-gasly-alpine-teszt-bahrein-2

Gasly megjegyezte: csapattársával, Esteban Oconnal azonos visszajelzéseket adtak a teszt során, így legalább az irány egyértelműnek tűnik. Ahogy az is, hogy nem állnak jól az erősorrendben: „Nem vagyunk az élen, ezt az egyet tudjuk. Ezen túlmenően viszont nem akarok következtetéseket levonni, mert mint mondtam, új autó, sok dolgot kell megértenünk, sok teljesítményre kell még rátalálnunk.”

 

Legalább a megbízhatóság jó volt

Ha már szóba került Ocon: az egyszeres nagydíjgyőztes az Alpine sajtóközleményében arról beszélt, hogy operatív szempontból remekül működött a csapat a háromnapos teszt során, s fejlődtek is az első naptól az utolsóig, ugyanakkor azt ő is elismerte, hogy még sok munka vár rájuk.

Bruno Famin, az immár véglegesített csapatfőnök kiemelte: nagyon jó volt az A524-es megbízhatósága Bahreinben, így sikeresen teljesíteni tudták a terveiket. Ugyanakkor hozzátette: „Tudjuk, hol állunk. Kihívást jelentő szezonkezdetre számítunk, ahogy egyre többet megtanulunk az A524-esről, hogy aztán fejleszthessük azt az idény során.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: