DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Nem fut bele újabb Szingapúrba a Red Bull – vélik Alonsóék

Mindenkinek ismeretlen a Las Vegas-i F1-es helyszín, de a riválisok szerint a Red Bullnak nem kell tartania újabb kisiklástól. Perez azért óvatos.

Ugrás lesz az ismeretlenbe a komplett Formula-1-es mezőnynek a Las Vegas-i hétvége, hiszen új lesz a pálya nyomvonala, az aszfalt, valamint az is, hogy az éjszakai időpontok miatt szokatlanul hideg lesz, így fejtörést okozhat a csapatoknak, hogyan tartsák üzemi hőfokon az abroncsokat.

A sok ismeretlen miatt pedig felmerülhet, hogy ez esélyt kínálhat a riválisoknak arra, hogy idén másodszor legyőzzék a Red Bullt, amely eddig csak Szingapúrban nem nyerte meg a futamot. A McLaren saját esélyeit visszafogottan értékelő Lando Norris ugyanakkor arra mutatott rá, hogy Vegasban hosszúak az egyenesek, amellyel Monzára emlékeztet, ahol pedig erős volt Max Verstappen és az RB19-es:

„Ha visszatekintünk Monzára, mindenkinél sokkal-sokkal gyorsabb volt. Lehet, hogy újabb Szingapúr-szerű eredményt látunk, de ez valószínűtlen. Nem tudom. Sok a találgatás, de annak semmi értelme” – nyilatkozta Norris a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón.

f1-alonso-vegas-aston-day0



Hasonlóan vélekedett az Aston Martinban ülő Fernando Alonso is, aki a saját esélyeit illetően így nyilatkozott: „Jó lenne nyerni egy versenyt, főleg első alkalommal egy ilyen helyszínen, de valószínűtlen, hogy ez megtörténik. Nem hiszem, hogy ez a pálya túlságosan kedvezne a csomagunknak. Úgyhogy szerintem nehéz lesz” – fogalmazott a spanyol, majd amikor arról kérdezték, hogy sebezhetőbb lehet-e a hétvégén Verstappen, röviden így felelt: „Nem gondolom.”

 

Perez nem tudja, mire számítson

A Red Bull részéről Sergio Perez már a hétvége előtt is beszélt arról, hogy a hűvös nem feltétlenül kedvez majd nekik, ezt pedig szerdán újfent kifejtette:

„Úgy vélem, ez egy olyan hely, ahol ötletünk sincs, hogyan fognak alakulni a dolgok. Mindenekelőtt a hőmérsékletek miatt nagyon eltér a szezon többi részétől. Minden arról szól, hogy a gumikat melegen, a működési tartományban tartsuk. Szerintem ez kihívás lesz, és nagyon más lesz, mint amit idén eddig csináltunk. Nem hiszem, hogy tudjuk, mennyire leszünk erősek, szóval érdekes lesz.”

Perez egyébként legutóbb egy szintén igen gyors utcai pályán, Bakuban tudott futamot nyerni, de úgy érzi, az ismeretlen helyszín, a rendhagyó körülmények és a szezonban azóta eltelt hosszú idő okán ennek nincs jelentősége a Las Vegas-i esélyeket illetően.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: