DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Norris nem vár sokat a McLarentől Vegasban

A hosszú egyenes nem az ő stílusuk, de az utóbbi hetekben sem várt annyit, mint amennyire jó volt az autó. Nemcsak Alonsót fogja figyelni.

Az utóbbi hónapokban a második erővé lépett elő az F1-es erősorrendben a McLaren, a nyári szünet óta Lando Norris szerezte a második legtöbb pontot, folyamatosan odaér Max Verstappen mögé, így jogos a kérdés, hogy folytatódhat-e ez a remeklés a teljesen ismeretlen vegasi helyszínen.

Lando Norris szerint ez a pálya nem fekszik majd az MCL60-asnak, de az utóbbi hetek után soha ne mondjuk, hogy soha…

norris-mclaren-vegas



„Hogy mire számítok hétvégén? Nem szeretem már ezt a kérdést, mindig rosszat mondok… Viszont az utóbbi hetekkel abszolút elégedett vagyok, főleg Mexikóval és Brazíliával, sokkal jobbak voltunk annál, mint amire számítottunk, különösen Brazíliában, ahol a többiek előtt jártunk és közel voltunk a Red Bullhoz. Ezt nem vártuk” – mondta Norris.

„Vegas szerintem kemény lesz, egy kicsit Bakura és Monzára emlékeztet, amik nem voltak a legjobb hétvégéink és egyértelműen inkább a gyengeségeinket domborítja ki. Ott van a hosszú egyenes és amúgy is alacsony a leszorítóerő, ami nem a prioritásunk idén a fejlesztéseinkkel, mivel kevés ilyen pálya van a naptárban. Szóval annyira nem vagyunk magabiztosak, mint az utóbbi hetekben, de igazából nem tudjuk, hogy mit várjunk” – tette hozzá a brit.

 

Nem Alonsót fogja figyelni

Háromszereplős csata zajlik az egyéni negyedik helyért, Fernando Alonso 198, Lando Norris 195, Carlos Sainz pedig 192 pontot gyűjtött eddig, a hátralévő két hétvégén dől el, hogy ki végez a negyedik, az ötödik és a hatodik pozícióban.

„Erről sem tudom, hogy mit várjak tőle, attól függ, hogy ezen a hétvégén mire leszünk jók mi és mire lesznek jók ők. Nem gondolkodom ezen és nem egy pilótát akarok legyőzni. A lehető legjobb munkát akarom végezni és az elérhető legtöbb pontot begyűjteni, ez ennyire egyszerű. Persze ha tudunk egymás ellen csatázni a pályán, az élvezetes lenne, mindig jókat lehet vele vívni, de mások is benne vannak a meccsben, Carlos is ott van.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: