DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

„Hogyan utasíthatnánk vissza a GM-et?”

Az FIA-elnök szavai alapján igencsak bizakodó lehet az Andretti Cadillac projekt – amelyből a GM motorsportfőnöke szerint ők is kiveszik a részüket.

Az Andretti Global az esztendő elején bejelentette, hogy a General Motorshoz tartozó Cadillackel összeállva próbálnak meg csatlakozni a Formula-1-es mezőnyhöz – mindezt még az előtt, hogy az FIA hivatalosan is kiírta volna a jelentkezési pályázatot a potenciálisan érdeklődő új csapatok számára.

Az Andretti Cadillac értelemszerűen le is adta a jelentkezését, és miközben várnak az FIA és az F1 döntésére, már javában zajlik a háttérben a munka. Sokan viszont úgy vélekedtek, hogy a GM és a Cadillac bevonása csak marketingfogás, hogy az egyik nagy amerikai autógyártó nevével igyekezzenek meggyőzni Michael Andrettiék a döntéshozókat – Dr. Eric Warren, a GM motorsportfőnöke ugyanakkor az NBC Sportsnak arról beszélt, hogy nagyon is részt vesznek a munkálatokban:

f1-andretti-cadillac-generalmotors_1_1



„Rengeteg erőfeszítést teszünk annak érdekében, hogy végigmenjünk ezen a folyamaton, és a kemény része ennek, hogy már a 2025-ös szezonban versenyezni szeretnénk, úgyhogy roppant keményen dolgozunk az Andrettivel a 2025-ös autó tervezésén. Dolgozunk rajta, mert telik az idő. Talán meglepő lehetett azoknak, akik olvasták a jelentkezésünket, hogy valójában mennyire részt vesz a munkában a GM” – fogalmazott Warren.

A GM-vezér azt is elárulta, hogy rövidesen döntés születhetett az ő projektjükről és a többiekéről is: „Csak reagáltunk a kérdésekre, amelyeket az FIA feltett, s elvileg július 15-éig döntést fognak hozni. Úgyhogy igyekszünk a legjobbunkat nyújtani a folyamat során, de eléggé formális volt ez eddig a kéréseket és az információkat tekintve.”

 

Jók az Andretti Cadillac esélyei az FIA-nál

Bizakodással töltheti el az Andrettit és a GM-et is, hogy bár az F1 rendre visszafogott álláspontot képviselt velük kapcsolatban, a Nemzetközi Automobil Szövetség és annak elnöke, Mohammed ben Sulayem nagyon is támogatja a projektet. Most ismét erről beszélt az AP hírügynökségnek:

f1-ben-sulayem-fia-2023

„A folyamat rendkívül szilárd, és nincs olyan körülmény, amely miatt visszautasíthatnánk egy csapatot, amely megfelel a követelményeknek. Képzeljék el, hogy mi lenne, ha nemet mondanék egy olyannak, mint a GM? A szabályokban ott van, hogy 12 csapatosra bővíthetjük a mezőnyt. Nem fogom megszegni a szabályainkat.”

„De bárkit beengedünk-e? Nem. De hogy a pokolba utasíthatnánk vissza a GM-et? Hol lenne ebben a józan ész? A GM egy nehézsúlyú jelentkező, s ha az Andrettivel jönnek, az mindannyiunk számára jó.”

Ben Sulayem az interjúban azt is elárulta egyébként, hogy „több mint öt” pályázó csapat adta le a jelentkezését a határidőig. A publikusan ismert projektek közé tartozik a Hitech, a Craig Pollock-féle szaúdi támogatású ’Formula Equal’, az ázsiai LKY SUNZ és az elsőhöz hasonlóan az F2-ben is vitézkedő Rodin Carlin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: