DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

„Mansell erős volt, Raikkönen hallgatag”

Számos világbajnokkal dolgozhatott együtt karrierje során Adrian Newey, aki Verstappent tartja a tökéletes versenyzőnek – de mások erősségeit is kiemelte.

A Sky Italia mikrofonja előtt beszélve a Red Bull sztártervezőke, Adrian Newey úgy nyilatkozott Max Verstappenről, hogy szerinte a holland a tökéletes versenyző, mert miután a karrierje kezdetén meglévő hibáit kijavította, úgy tud elmenni a határig, hogy közben nagyon megfontoltan és simán vezet. A brit mérnökzseni rengeteg versenyzővel, köztük számos világbajnokkal dolgozott együtt fantasztikus pályafutása során, Verstappenen kívül az ő autójával ért a csúcsra Mansell, Prost, Hill, Villeneuve, Hakkinen és Vettel is.

Amikor az említettek összehasonlításáról kérdezték, Newey így felelt: „Ők egytől-egyig nagyon különböző versenyzők. Nigelnek óriási önbizalma volt, a felsőteste nagyon erős, ami fontos volt akkoriban, amikor nem volt szervókormány, viszont hatalmas volt a leszorítóerő. Kegyetlen ellenfél volt a pályán” – mondta Mansellről, míg a Williamsszel egy évvel a brit oroszlán után a csúcsra érő Prostot a következőképp jellemezte:

newey-kimi



„Alain sokkal módszeresebb volt, jól ki tudta fejezni magát, a tesztelés viszont igen bosszantó volt vele, mert gyakran nem lépett oda az autónak, szóval sosem tudhattad igazán, hol is tartotok. De ha akart, akkor bele tudott taposni” – fejtette ki Newey, aki Hakkinen mindkét világbajnoki címénél bábáskodott, és Raikkönennel is éveken át együtt dolgozott. „Mika és Kimi más volt, nem mondtak sokat, de ha megszólaltak, nagyon kellett figyelni, és értelmezni kellett a szavaikat, mert különböző módokon tudták kifejezni magukat.”

„Sebastian nagy gondolkodó volt, hosszú eligazításokon vettünk részt vele, rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy mindenen végigmenjünk. Max leginkább a középutat képviseli köztük, szóval mindannyian eltérő karakterek, de mind szenzációsak, egytől-egyig.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: