DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Williamstől is merített ihletet a Red Bull

Hiába dominálja a 2023-as F1-es szezont, az energiaitalos istálló akár a sereghajtótól is képes ötletet meríteni annak érdekében, hogy még jobbá váljon.

Eddig egyértelműen a Red Bull uralja a 2023-as Formula-1-es idényt: hétből hét versenyt nyert az alakulat, négyet ráadásul kettős győzelemmel húztak be. Ennek ellenére – még ha nem is olyan látványos mértékben, mint két üldözőjük, a Mercedes és a Ferrari – az energiaitalosok is folyamatosan fejlesztenek az RB19-esen: legutóbb Barcelonában például a padlólemez szélén és a diffúzoron módosított az istálló.

f1-verstappen-redbull-barcelona



Utóbbi kapcsán pedig az is kiderült, hogy hiába a domináns teljesítmény, Adrian Newey és társai rajta tartják a szemüket akár a leglassabb riválisokon is, Paul Monaghan vezető mérnök ugyanis elárulta: a diffúzort érintő fejlesztést a Williams megoldása ihlette.

„Nem feltételezhetjük, hogy minden téren a miénk a legjobb megoldás, amikor először gurul pályára egy új autó” – idézi Monaghan szavait a Motorsport.com olasz kiadása. „A köridő áll rendelkezésünkre viszonyítási paraméterként arra, hogy megvizsgáljuk, működik-e egy megoldás, s ha azt látjuk, hogy a Williams egy olyan padlódizájnnal rukkolt elő, amelyet többek is lemásoltak, az annak a jele, hogy előnyt kell jelentenie.”

„Nem feltétlenül működött volna a mi autónkon, de néhány alkalommal megnéztük és kiderült, hogy valóban némi előnyt ad. S amikor a megoldást bevetettük, az eredmény valójában nagyobb is volt, mint amit gondoltunk. Egyértelmű, hogy nem ez a legnagyobb hatással bíró dolog, de kicsit segít. Ez egy olyan terület volt, amin dolgoztunk, úgyhogy be tudtuk vetni ezt az újítást” – magyarázta a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: