DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen: Ne változtassanak szabályt, akkor utolérhetnek minket

A holland szerint az előző évtizedek azt bizonyítják az F1-ben, hogy minél hosszabb ideig állandók a szabályok, annál jobban összerázódhat a mezőny.

Eddig egyértelműen a Red Bull uralja a 2023-as Formula-1-es idényt: hat futamból hatszor nyertek, ráadásul négy alkalommal kettős győzelmet arattak – a dominanciájuk ráadásul olyan mértékű, hogy még Max Verstappen is úgy fogalmazott csütörtökön, hogy akár ő az összes nagydíjat behúzhatják, még ha ezt nem is tartja valószínűnek.

Mindenesetre amikor a fölényükről kérdezték a harmadik címe felé menetelő hollandot, a 25 éves pilóta rámutatott, hogy az F1 utóbbi évtizedeiben megszokottak az egyeduralmak, amelyek inkább egy-egy szabályciklus vége felé törtek meg (amire valóban jó példa az izgalmas 2008-as vagy a végletekig feszült 2021-es szezon):

f1-verstappen-start



„Mindig is ezt láthattuk a Formula-1-ben, nincs ebben semmi új. Úgy gondolom, minél hosszabb ideig hagyjuk változatlanul a szabályokat, annál közelebb kerülhetünk egymáshoz. Úgyhogy talán ezt kell figyelnünk. Van egy-két év, amikor két csapat harcol egymással, esetleg egy harmadik csapat is, de ha visszanézünk a 80-as, 90-es, 2000-es, 2010-es évekre egészen 2020-ig, végig tiszta dominanciát láthattunk bizonyos csapatoktól.”

„Csak hagyják változatlanul hosszabb időre a szabályokat. Mert ha folyamatosan variálnak a dolgokon, akkor egy csapat mindig találni fog valami jobbat, mint a többiek, és időbe telik a többieknek a felzárkózás szerintem” – vélekedett Verstappen a Formula.hu virtuális jelenlétében.

 

Russell szerint még nem forrták ki magukat a szabályok

Egyetértett Verstappennel George Russell is, aki megjegyezte, hogy persze a rajongók és a sport szempontjából is az lenne üdvös, ha el tudnák érni, hogy több istállónak is legyen esélye a győzelmekre és a vb-címre. A Mercedest erősítő brit bízik benne, hogy a nemrég bevezetett aerodinamikai hendikepszabályok, amely révén a konstruktőri tabellán elöl végző alakulatok jelentősen kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornás fejlesztésekkel, később jobban fogják éreztetni majd a hatásukat, mint eddig:

„Még csak néhány éve vezették be az új aerodinamikai és hendikepszabályokat, de még nem változtatott semmit drasztikusan a sorrenden. Talán egy csapattal lehet érvelni az Aston Martin révén, de szerintem az valószínűleg annak köszönhető, hogy bizonyos mérnökök csatlakoztak hozzájuk és segítettek a helyes irányba terelni őket. De lehet, hogy meg is négyszerezheted a mezőny végén lévő csapat szélcsatornás idejét, és még akkor is az addig vezető istálló lenne az élen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: