DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Wolff: Van egy paktumunk Lewisszal

A Mercedes F1-es főnöke is reagált a Hamiltont a Ferrarival összeboronáló pletykákra. Wolff szerint csak apróságokat csiszolnak az újabb szerződésen.

A múlt héten láttak napvilágot azok az értesülések, miszerint a Ferrari elnöke, John Elkann szeretné átcsábítani Lewis Hamiltont egy 40 milliós ajánlattal. Ezt aztán Frederic Vasseur, a Scuderia csapatvezetője és maga Hamilton is cáfolta Monacóban, sőt utóbbi hozzátette, hogy rövidesen meg fognak állapodni a hosszabbításról a Mercedesszel.

A témával kapcsolatos kérdést természetesen Toto Wolff Mercedes-vezér sem kerülhette ki: „Nincs semmi mögötte. Szerintem ahogy jelenleg állunk, egy rendkívül boldog helyzetben vagyunk Lewisszal. Egyetlen akadály sem volt a szerződésről szóló tárgyalások során.”

f1-hamilton-wolff-mercedes-2023



„Van sok-sok éve már egy paktumunk, miszerint nem beszélünk egyetlen másik versenyzővel sem azelőtt, hogy eldöntenénk, hogy közösen folytatjuk-e vagy sem, szóval soha egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy voltak-e egyeztetések. Valaki elhelyezte ezt a történetet talán azért, hogy szerepet játsszon abban, amit tárgyalásnak gondol, de nincs szó tárgyalásról. Csak leülünk egy asztalhoz és megnézzük, mit kell módosítani a szerződésben. Úgyhogy nincs semmi ebben.”

Arra a kérdésre, hogy már készen van-e az újabb kontaktus a hétszeres világbajnok számára, Wolff így felelt: „A szerződés már 2013-ban készen volt. Sosem változtattunk túl sok szót benne.”

Azt ugyanakkor nem árulta el a Mercedes csapatfőnöke, hogy milyen időtartamra szólhat majd Hamilton újabb szerződése: „Nem akarok beszélni még erről, mert mindkét fél, Lewis és a csapat is azt akarjuk, ami a leginkább működhet mindkettőnk részéről. Feltételekről, opciókról és ilyesmikről beszélünk, és teljes összhangban vagyunk, csak agyalunk arról, mi lenne a legjobb.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: