DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
F1

Verstappen úgy érzi, több kell a monacói elsőséghez

A holland zárt az élen ma Monacóban, azonban úgy látja, hogy holnap több kell majd, mert csapata egyes részeken hátrányban van a versenytársakhoz képest.

Annak ellenére, hogy a második szabadedzést megnyerte, Max Verstappen nem volt elégedett az autó egyensúlyával a pénteki napot követően. A holland pilóta az első gyakorláson még nem érezte jól magát a Red Bullban:

„Az FP1 elég trükkös volt, nem voltam igazán elégedett az autó vezethetőségével a rázóköveken és a bukkanókon. Szerintem az FP2 már sokkal jobb volt, az autó sokkal versenyképesebb volt” – idézi a kétszeres világbajnokot a Formula-1 hivatalos oldala, akinek gondolatait eredményei is alátámasztják, hiszen a monacói hétvégét csupán egy hatodik hellyel indította.



A holland szerint a Ferrari és az Aston Martin is fejtörést okozhat számukra, de főként a vörösök oldalán érez lemaradást bizonyos szempontból: „Az autó általános vezethetősége kapcsán még mindig egy kicsit hátrányban vagyunk, főként a Ferrarihoz képest” – mondta Verstappen, aki mögött éppen Charles Leclerc és Carlos Sainz zárta a délutánt.

„Látszik, hogy nagyon-nagyon közel vannak” – tette hozzá a holland a maranellóiakról. A kétszeres világbajnok bízik abban, hogy az időmérőre sikerül megerősíteni a saját pozíciójukat, mert az Aston Martint is veszélyesnek érzi: „Ők is közel vannak. Mindenképpen ki kell építenünk egy nagyobb különbséget, ha holnap előttük akarunk lenni” – összegzett Verstappen.

Perez szerint is javulásra van szükség

A Red Bull másik versenyzője, Sergio Perez szerint is több munkára van szükség. A mexikói egy negyedik és egy hetedik hellyel indította a Monacói Nagydíjat, és jobban is érezte magát az első gyakorláson, de nem volt számára megfelelő a péntek:

„Nem volt egy nagyszerű nap a mai” – kezdte Perez. „Azt hiszem, hogy csak le kell ülnünk a fiúkkal, és át kell néznünk az egészet, és megpróbálni a legjobb beállításokat kiválasztani – itt minden másodperc számít” – mondta a mexikói, aki igyekszik megismételni tavalyi sikerét Monte Carlóban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: