DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
F1

Egyértelműen érezni a fejlődést – Hamilton

Pozitívan értékelte a Mercedes radikális fejlesztéseit a hétszeres F1-es világbajnok, de azt nem árulta el, pontosan hol javultak. Russell nem foglalkozik az újításokkal.

A Monacói Nagydíj pénteki napjának egyik legfontosabb fejleménye volt, hogy végre a pályán is bemutatkozott a Mercedes jelentős fejlesztési csomagja, amelynek ugyan a leglátványosabb eleme a megnövekedett oldaldoboz, de korántsem csak erről van szó. A korábbi szabadedzésen Lewis Hamilton harmadik lett, a második tréningen viszont már visszacsúszott hatodiknak – ennek ellenére a brit optimistán értékelt a Formula.hu jelenlétében:

„Úgy gondolom, rengeteg adatot gyűjtöttünk. Ez nem az a hely, ahol végső soron egy újítást ki akarunk próbálni, de összességében jónak érződött az autó. Kár érte, hogy az edzés végén nem tudtunk olyan közel lenni, mint amit reméltem. De egyértelműen éreztem a fejlődést, és hálás vagyok emiatt. Csak folytatnunk kell ezt, aztán meglátjuk, ki tudunk-e még többet passzírozni az autóból.”

f1-hamilton-mercedes-monaco-day1



„Az első edzésen elég jónak tűntünk, de valamiért mindig így van ez. A mostani tréningen közel fél másodperc volt már a hátrányunk. Talán lehetett volna csak három tized, de nem hiszem, hogy fél másodperc maradt a zsákban.”

Arra a kérdésre, hogy van-e terület, ahol előreléptek a fejlesztéssel, rejtélyes választ adott Hamilton: „Van, de nem fogom elmondani, hol! De van, és számomra eléggé világos, honnan hiányzik a teljesítmény. Meg fogjuk beszélni ezt az értekezleten. Összedugjuk a fejünket és megpróbáljuk kitalálni, mit tudunk ezzel kezdeni azzal, amink van. De remélhetőleg ez egy olyan platformot biztosít számára, amelyről továbbléphetünk.”

 

Russell nem foglalkozik a fejlesztésekkel

Hamiltonnál egy árnyalattal haloványabb pénteket tudhat maga mögött George Russell, aki a tízen kívül zárta az FP2-t, s aki többek között a gumik bemelegítésére panaszkodott a nap során a rádióban. A fiatalabb brit saját elmondása szerint sok mindent változtattak az autón, de ezek nagy részét a régi verzión is megtehették volna, szóval ez nem az újításokhoz kötődött.

„Dolgozni fogunk este azon, hogy megnézzük, mit tudunk még tenni annak érdekében, hogy többet hozzunk ki a gumikból. Tudjuk, hogy jó az autó alapteljesítménye, és általában túlteljesítünk vasárnap, szombaton pedig alul-, szóval megpróbálunk ezen fordítani a mostani hétvégén.”

Russell érezhetően nem is akart belemenni abba, hogy működnek-e szerinte a fejlesztések vagy sem: „Mint mondtuk, ez egy speciális helyszín, nem igazán lehet értékelni a fejlesztéseket vagy a változtatásokat. Tudtuk már a hétvége előtt is, hogy bizonyos tekintetben el kell felejtenünk a fejlesztéseket, majd foglalkozunk velük a következő hétvégén, és inkább ezen az egyedi pályán próbálunk meg javulni” – fogalmazott az egyszeres futamgyőztes, aki hangsúlyozta: az egykörös tempójukon igyekeznek meg javítani, és pozitívan értékelte, hogy javulni tudott a késő délutáni második edzésre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: