DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Az autót nem tudjuk kicserélni – Leclerc

Eddig nagyszerű hétvégét tudhat maga mögött a monacói versenyző, ugyanakkor két pole-pozíció ellenére a sprintfutamon be kellett érnie a második hellyel. A Ferrari versenyzője igyekezett pozitív maradni a futamot követő interjúk során.

Bár a Ferrari nagyon gyengén indította a szezont, eddig Azerbajdzsánban Charles Leclerc kiváló tempóra volt képes. Mind a vasárnapi futamra, mind pedig a sprintversenyre megszerezte a pole-pozíciót, az egykörös tempóban tehát abszolút a mezőny fölé nőtt, a versenytempó viszont kérdéses volt. Bár sokáig az élen tudott maradni Sergio Perez végül elkapta és simán megelőzte őt, a későbbiek során pedig nem tudott visszatámadni.

„Az autót nem tudjuk kicserélni, csak keveset tudtunk dolgozni rajta, a mai futam pedig azt erősítette meg, amit eddig is tudtunk, hogy a Red Bull nagyszerű versenytempóval rendelkezik. Azt sem szabad elfelejtenünk ugyanakkor, hogy két futammal ezelőtt mekkora volt a hátrányunk. Nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, de mondtam már korábban is, a maximumot kell kihozni a helyzetből és a legtöbb pontot kell megszereznünk. Örülök a második helynek is” – mondta el közvetlenül a leintés utáni első interjúk során.



A 25 éves pilóta reális maradt, amikor Perez elleni csatáról kérdezték, mivel tisztában volt azzal, hogy a DRS miatt nem sok esélye lesz, ha közel kerül hozzá a Red Bull versenyzője.

„Nem igazán tudtam, mire számítsak. Nem akartam harcolni ellene, csak próbáltam életben tartani a gumikat mivel tudtam, hogy ez a gyenge pontunk. Szerettem volna a DRS-távolságon belül maradni, főleg az egyenesben, viszont ez nem volt elég. A vége felé egy kicsit túl sokat veszítettünk a degradációval. Meglátjuk, mennyit lehet javulni holnapra” – zárta gondolatait Leclerc, aki tehát holnap is az élről várhatja a lámpák kialvását.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: