DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A fiatalok hatodik érzéke, ami nincs Hamiltonnak

A korábbi F1-es pilóta, Johnny Herbert szerint az új generáció a szimulátoros felkészülés révén plusz képességekre tehet szert.

Különösen a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet alatt vált nyilvánvalóvá, hogy a fiatal Formula-1-es generáció odavan a szimulátorozásért: nem is csak csapataik központjában készülnek azzal a nagydíjhétvégékre, hanem gyakran virtuális versenyeken is megméretik magukat, ahogy azt például Max Verstappentől is sokszor láthattuk a közelmúltban.

Ezzel szemben Lewis Hamilton többször elmondta az évek során, hogy nem lelkesedik a szimulátorokért – igaz, az utóbbi években azért jóval többször posztolt a Mercedes szimulátorából fotókat, ami arra utal, hogy a hétszeres világbajnok is rákapott erre a munkára. Johnny Herbert szerint azonban ez így is előnyt ad a fiatalok számára:

f1-hamilton-verstappen-russell-redbull



„A legnagyobb különbséget az jelenti most, hogy a nagyszerű fiatal generáció többsége rendelkezik valamivel, amivel Lewis sosem érezte magát komfortosan és nem akarta minden energiáját belefektetni, ez pedig a szimulátoros készülés. Ez ad egy hatodik érzéket nekik” – fogalmazott a korábbi F1-es pilóta az Evening Standardnak nyilatkozva.

 

Russell és Norris egy szinten Verstappennel

Herbert arról is beszélt, hogy érzése szerint a fiatal generáció két brit titánja, a Mercedesnél szereplő George Russell és a McLarennél versenyző Lando Norris Max Verstappennel is fel tudná venni a kesztyűt, ha az autójuk ehhez eléggé ütőképes lenne:

„George képes volt Lewisszal felvenni a versenyt és komoly nyomás alá helyezni. George Max Verstappen számára is kemény ellenfél lesz, ha megkapja ehhez a megfelelő autót. Úgy gondolom, ugyanez igaz Lando Norrisra is, ha adott az autó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: