DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Sosem láttam ilyen gyors autót” – Hamilton a Red Bullról

A hétszeres világbajnok próbált a jó dolgokra koncentrálni a szaúdi futamot követően, de azt is elárulta, hogy hol kellene a legtöbbet dolgozni az autón.

A Mercedes pilótái jobban zárták a Szaúd-arábiai Nagydíjat, mint a szezonnyitót, hiszen Lewis Hamilton az ötödik, George Russell pedig Fernando Alonso büntetését követően a harmadik helyen végzett.

A hétszeres világbajnok a verseny utáni interjújában igyekezett  a Formula.hu jelenlétében  elsősorban a pozitív dolgokat kiemelni: „Pontokat szereztem, George pedig nagyszerű eredménnyel zárt harmadikként, úgyhogy jó pontok a csapatnak. Nem volt jól beállítva az autóm ezen a hétvégén, George-é volt a jó beállítás. Dolgoznom kell, hogy következőleg nálam is jó legyen.”



A beállítás kapcsán további részleteket árult el a 38 éves pilóta: „Nehéz volt meghozni a döntést. 50-50 százalék volt, várhatóan az lett volna a rossz döntés beállítás szempontjából, de az lett a jó. Az első etapban szenvedtem a tempóval, nagyon alulkormányzott volt az autó. A második már egy kicsivel jobb volt.”

Hol van a többiekhez képest a Mercedes?

A bajnokság ötödik helyén álló pilóta a riválisokról is elmondta véleményét, elsőként a Ferrariról beszélt, akik csupán a hatodik és a hetedik helyet tudták megszerezni: „Fura volt látni, hogy a Ferrari mögöttünk volt, de ez pozitív számunkra.”

A verseny elején a pontversenyt vezető Verstappen megelőzte Hamiltont, így a Red Bull is szóba került: „Sosem láttam még ilyen gyors autót. Amikor mi voltunk gyorsak, akkor nem voltunk ennyire gyorsak. Ez a leggyorsabb autó, amit valaha láttam, főleg, ha a többiekhez viszonyítjuk. Nagyon komoly sebességgel előzött meg, úgyhogy meg sem próbáltam védekezni.”

 

Merre induljon a Mercedes?

Mindezek mellett Hamilton kiegészítette korábbi megnyilvánulásait, a brit versenykörülmények között sem érzi magát magabiztosan a Mercedesben és bízik benne, hogy a lehető leggyorsabban fejlesztésekkel tudnak előállni, addig pedig az első pár versenyen nagyon változó teljesítményt vár.

Hamilton kiemelte azt a területet is, amely szerinte a legfontosabb fejlesztés szempontjából: „A leszorítőerő kapcsán nagyon le vagyunk maradva. Össze kell szednünk magunkat, főleg a hátsó leszorítőerőt illetően.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: