DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso a harmadik tavaszát éli – Marko

Komoly dicsérettel illette a spanyolok kétszeres világbajnokát Helmut Marko. A Red Bull tanácsadója szerint az Aston Martin lehet a második erő, Alonso miatt pedig csak még veszélyesebbé válhatnak.

Már a teszteken is ígéretesnek tűnt az Aston Martin tempója, de a Bahreini Nagydíj végül bebizonyította, hogy az istálló tényleg erős konstrukcióval rendelkezik, ami Fernando Alonso étvágyát is meghozta. A spanyol eddig boldog lehet, hiszen hosszú idő után ismét a dobogón nyithatott egy szezont és valóban versenyképes autóval állhat rajthoz.

Bár a dzsiddai pálya karakterisztikája papíron nem igazán fekszik az Aston Martin versenygépének, ettől függetlenül Alonso tempója még Szaúd-Arábiában is bíztatónak tűnt a pénteki szabadedzések után. Így gondolja ezt Helmut Marko is, aki abszolút nem lepődne meg azon, amennyiben Alonso a futamgyőzelmekért is harcba szállhatna idén.

„Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy mögöttünk egy izgalmas csata van kibontakozóban Fernando Alonso, az Alpine és bizonyos mértékig a Ferrari között, de Alonso jelenleg a harmadik tavaszát éli” – utalt arra Marko, hogy a 41 esztendős versenyző már több nagy korszakot is megélt ebben a sportágban és világbajnoki címeket is szerzett.



„Őt mindig bele kell számítani. Elég csak megnézni a Hamilton elleni előzését Bahreinben. Hihetetlen volt. Bízom benne, hogy az Aston Martin a második erővé válik az F1-ben. Valójában csak Max Verstappen van viszonylag előttük, még Perez is csak épphogy megelőzi Alonsót. Látható, hogy a különbség nagyobb részt Max tehetségéből fakad” – részletezte tovább az ORF osztrák televíziónak Szaúd-Arábiában.

A Ferrarit sem írná le

Bár megbízhatósági gondokkal küszködtek Bahreinben, Szaúd-Arábiában pedig Carlos Sainz hetedik helye volt a legjobb eddig a pénteki gyakorlásokat követően, Marko szerint óvatosnak kell lenni az olaszokkal kapcsolatban.

„A Ferrari motorjában van valamennyi tartalék. Jelenleg az a legjobb, ha 100 százalékos elővigyázatossággal járunk el. Még mi is elővigyázatossági intézkedéseket hoztunk, hogy a lehető legtöbbet tudjunk autózni ezekkel az erőforrásokkal” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: