DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Mindig is tiszteltem Nicót”

A dán pilóta elmondta véleményét az F1-be visszatérő csapattársáról, valamint kifejtette, hogy mi lehet a különbség Hülkenberg és Mick Schumacher között.

A királykategória idei történeteinek egyik érdekes szála lehet Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen viszonya, akik a Haas csapatánál közösen fognak harcolni a pontokért. Korábbi közismert hungaroringi esetük miatt sokan várnak tűzijátékot az amerikai alakulat háza táján, azonban nemrég a német igyekezett eloszlatni ezeket az aggályokat, amelyet az F1-es teszt első napján a dán is megerősített.

„Nagyon jó volt valójában, sokat szórakoztunk” – kezdte gondolatait Magnussen a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón, ahol arról kérdezték, hogy milyen volt az első pár nap az új csapattárs társaságában. „Volt nagyjából egy hétnyi PR-feladatunk közösen, jó móka volt.”



„Persze, természetesen pár éve „megtörtük a jeget”, amiről folyamatosan kérdeznek minket, de ezen csak nevetünk és látjuk benne a viccet. Jó lesz, hogy nálunk van. Nico mindig is olyan volt, akit tiszteltem, mint versenyzőt, és olyan, aki állandóan tudott jól és kiemelkedően teljesíteni. Korábban kacérkodott is néhány topcsapattal, olyan szintű versenyző volt” – mondta a tavaly pole-pozíciót is elérő dán.

Magnussen: Mick biztosan javult volna, ha van még egy éve

Miközben összegezte gondolatait új csapattársáról a harminc éves pilóta, elmondta véleményét Mick Schumacherről is. „Mick nagyszerű volt tavaly, nagyon komoly szinten versenyzett, amikor jó napja volt, azonban természetesen voltak rosszabb napjai is, és ezek voltak azok, amelyeken Mick biztosan javított volna, ha van még egy éve.”

„A tapasztalatának köszönhetően Nico várhatóan kiegyensúlyozottabb lesz” – tért vissza az idősebb németre Magnussen. „Remélem, hogy tudjuk egymást támogatni, és ha egyikünknek rossz napja van, akkor a másik képes lesz pontokat szerezni” – mondta a dán, akinek a teszt során végig van feladata, ugyanis a Haas úgy döntött, hogy a pilóták között megosztja az összes napot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: