DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Binottót méltatta, Todttal konzultál Vasseur

Zökkenőmentes volt az átadás-átvétel a Ferrarinál az új F1-es csapatfőnök szerint, ez pedig elődjének köszönhető. Vasseur Todttal is egyeztet.

Nemrég hivatalosan is munkába állt a Ferrarinál az új Formula-1-es csapatvezető, Frederic Vasseur, aki megjelent a csapat fioranói privát tesztjén is. Az Alfa Romeótól érkező szakember a csapatfőnöki székben négy évet eltöltő, de a Ferrarinál már több évtizede dolgozó Mattia Binottót váltotta.

f1-vassuer-binotto-ferrari



Vasseur az említett teszt után nyilatkozott a sajtónak, elődjét pedig csak méltatni tudta annak kapcsán, hogy mennyire együttműködő volt a csapat irányításának átadása-átvétele során:

„Kristálytiszta volt a folyamat. Bár már az Abu Dhabi Nagydíj előtt is voltak pletykák, nem beszéltünk erről korábban. Az Abu Dhabit követő héten volt az első egyeztetésünk, és nagyon-nagyon gyors volt a folyamat. Utána telefonon is beszéltem Mattiával, majd találkoztam is vele az átvétel során. Négyszemközt is beszéltünk egymással. Köszönet ezért Mattiának, értékelem, hogy maradt és megvárt, hogy mindent átbeszélhessünk” – fogalmazott a maranellóiak új vezetője.

 

Az F1-es sikerkorszak vezérével is konzultál

Nem Binotto azonban az egyetlen korábbi Ferrari-főnök, akivel Vasseur egyeztet(ett) az utóbbi hetekben. Jean Todt az ezredforduló domináns sikercsapatának vezére volt a Scuderiánál, a vörösöktől való távozása után pedig több cikluson át volt az FIA elnöke 2021-ig. Vasseur szerint honfitársa tapasztalata is segíthet:

f1-todt-ferrari

Jean Todt a Ferrari legnagyobb F1-es sikerei alatt volt csapatfőnök

 

„A nemzetiség mellett talán a magasságunk is!” – nevetett Vasseur, amikor arról kérdezték, milyen hasonlóságok vannak közte és Todt között. „Úgy gondolom, nem lehet összevetni a 20 évvel ezelőtt történteket a mai helyzettel: az F1 folyamatosan változik a csapat felépítésével és méretével, a szabályzattal és a költséglimittel együtt.”

Ennek ellenére Vasseur megerősítette, hogy WhatsAppon keresztül már beszéltek egymással, valamikor pedig személyesen is fognak. Azt ugyanakkor kijelentette, hogy nincs szó a sajtóban korábban emlegetett tanácsadói szerepkörről:

„Több mint 20 éve ismerem Jeant, sosem volt messze tőlem a karrierem során. Úgy gondolom, van értelme egyeztetni vele, de nincs szó tanácsadói szerepkörről. Közeli a kapcsolatom Jeannel, de ennyi.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: