DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem akar nagy változásokat Vasseur a Ferrarinál

A Scuderia új F1-es csapatfőnöke elmondta, hogy kinek jelent majd, és azt is, hogy már elkezdődött a munka, de az elődei tetteit nem fogja értékelni.

Bő félórás sajtóbeszélgetést tartott Fred Vasseur, a Ferrari új csapatfőnöke. A francia szakember remek hangulatban beszélgetett a média képviselőivel, a kérdéseken és néha a saját válaszain is jókat mulatott, nagy kedvvel válaszolt mindenkinek, bár óriási titkokat természetesen nem árult el.

Azt megerősítette, hogy két hete állt munkába, az ő szemlélete pedig az, hogy folyamatosan fejlődni kell, bármennyire is jó a mai teljesítmény, holnap még jobbat kell hozni: mint mondta, ennek meghonosítása már el is kezdődött Maranellóban, zajlik a munka.

Kiemelte, hogy egyelőre sok beszélgetés, egyeztetés zajlik, felméri, hogy hol lehet javítani a rendszeren, a Ferrari működésén, nem értékelheti külön-külön a motorfejlesztést, az aerodinamikát vagy éppen a stratégiai részleget. A főbb felvetett problémákra reagált: a motorfejlesztés (a megbízhatóság) terén szerinte a csapat jó munkát végzett az utóbbi hónapokban, a fejlesztési verseny tavalyi elvesztésével kapcsolatban utalást tett arra a stratégiai döntésre, hogy a Ferrari talán korán váltott át a 2023-as autóra, a taktikai hibák pedig szerinte már a végtermékei voltak más problémáknak.

f1-ferrari-vasseur



Azt viszont kétszer is kihangsúlyozta, hogy az elemzés során nem fog degradálót mondani egyetlen elődjéről sem, nem olyan arrogáns, hogy a Ferrari korábbi csapatfőnökeinek munkáját megítélje, értékelje.

Ami a vélt vagy várt változtatásokat illeti: nem látja értelmét a nagyobb átalakításoknak, úgy gondolja, hogy tökéletesíteni lehet a rendszeren, de teljesen átszabni nem érdemes, ha nem működik, akkor pár hónap múlva erre vissza lehet még térni. 

A saját autonómiájával kapcsolatban azt mondta, hogy úgy vezetheti a csapatot, ahogy ő azt jónak látja, ez a feladata, de tény, hogy Benedetto Vignával és John Elkann-nal egyeztetni fog bizonyos dolgokban, mert ez egy nagy cég, egy nagy vállalat, az F1-es csapat pedig csak a nagy Ferrari egy része. 

 

Nem lesz kiemelt pilóta a Ferrarinál

Kétszer is megkapta azt a kérdést, hogy lesz-e első számú versenyző, hogyan viszonyul majd egymáshoz Charles Leclerc és Carlos Sainz. Elsősorban a spanyol dolga került szóba, akivel kapcsolatban elmondta, hogy kétszer is szerette volna leigazolni korábban, mindig jó volt vele a kapcsolata, nagyra tartja őt.

Első számú pilóta az év elején biztosan nem lesz, azon dolgoznak, hogy mindkét versenyző azonos feltételekkel, azonos autóval, azonos támogatással szálljon harcba, de azt is leszögezte, hogy amennyiben később a helyzet megkívánja, igenis alkalmazhat csapatutasítást, és felállíthat sorrendet. Mint mondta, a cél az, hogy a Ferrari nyerjen, így amint azt kívánja a csapat érdeke, hogy ilyen jellegű döntést kell hozni, akkor meg fogja azt hozni.

f1-ferrari-leclerc-sainz

Idén már jöhet a csapatutasítás Leclerc és Sainz között?
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: