DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Norris nem fog mindenkit elengedni

A brit pilóta a brazil futam első köreiben Charles Leclerc-rel harcolt a harmadik helyért, azonban összeértek és emiatt a monacói visszaesett a mezőny végére. Az esetért a McLaren-pilótát büntették.

A 2022-es Sao Pauló-i Nagydíj első körében ütközött egymással a pénteki hős, Kevin Magnussen és Lando Norris csapattársa, Daniel Ricciardo, mely miatt a biztonsági autó a pályára került. Az újraindítást követően Leclerc támadta kívülről Norrist a 6-os kanyarban, amikor a brit belülről meglökte versenytársát, melyért később 5 másodperces időbüntetést és két büntetőpontot kapott.

A huszonharmadik születésnapját a futam napján betöltő pilóta nem akart balesetet, de igyekezett védeni a pozícióját: „Megpróbált kívülről megelőzni, összeértünk. Próbáltam tartani az ívemet, és tartottam is, amennyire lehetett. Talán adhattam volna öt centivel többet és ő is adhatott volna öt centivel többet” – magyarázta a Sky F1-nek a versenyt követően Norris, aki szerint Leclerc talán számíthatott volna arra, hogy nem fogja tudni teljesen tartani az ívet.



„Úgy érzem, hogy inkább versenybaleset volt. Tudom, hogy ő jött ki rosszabbul, és ez sajnálatos. Nyilvánvalóan nem akartam, hogy ez történjen, de nem ez volt a probléma, ilyen az élet” – mondta a brit, aki úgy érezte, hogy az igazi probléma az autó tempója volt Interlagosban. „Az autó ma nem teljesített jól, ennyi az egész, kiábrándító, hogy be sem tudtuk fejezni a versenyt.”

Norris az 52. körben kényszerült feladni a futamot egy elektronikai probléma miatt, míg Leclerc a visszaesést követően a negyedik helyre tudta behozni a Ferrarit. A bajnoki második helyért harcban álló versenyző nem hibáztatta a McLaren pilótáját, de kiemelte, hogy szerinte mindent megtett a baleset elkerülése érdekében: „Azt gondolom, hogy hagytam helyet. Sőt, biztos vagyok benne, hogy hagytam helyet. Azt hiszem, hogy elvesztette az autó hátsó részét és aztán hozzám ért. Úgyhogy igen, kár.”

A McLaren gyenge hétvégét zárt, Brazíliában csupán két pontot tudtak szerezni Norris szombati sprintjének köszönhetően, miután mindketten kiestek a vasárnapi futamon. Így az Alpine komoly előnybe került a konstruktőri negyedik helyért folytatott harcban, mivel az utolsó hétvége előtt 19 pont a különbség a két gárda között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: