DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rosberg: Az FIA csak veszíthet a Red Bull-ügyön

A 2016-os F1-es világbajnok szerint semmiképp sem jöhet már ki jól a költséglimitügyből a Nemzetközi Automobil Szövetség, akár enyhe, akár súlyos büntetést rónak ki az energiaitalosokra.

Két hete derült ki az FIA jelentéséből, hogy a Red Bull volt az egyetlen alakulat, amely 2021-ben ténylegesen „kis mértékben” átlépte a költséglimitet. A legfrissebb híresztelések alapján a Nemzetközi Automobil Szövetség felajánlotta a csapatnak, hogy írják alá a szabályszegést beismerő megállapodást, amely az előírások értelmében automatikusan enyhébb büntetést is jelentene az istálló számára, de egyelőre még nem került pont az ügy végére – részben azért, mert a Red Bull továbbra is állítja, hogy megfeleltek a költségplafont érintő szabályoknak, s csak értelmezési kérdések miatt lépték túl a limitet, másrészt pedig az alapító-tulajdonos Dietrich Mateschitz halála miatt egy időre szüneteltetik az egyeztetéseket.

Így tehát egyelőre még nem dőlt el, pontosan milyen büntetést kaphat a tavaly Max Verstappen révén az egyéni vb-címet megszerző, idén pedig már a konstruktőrök között is diadalmaskodó gárda. Mindenesetre a 2016-os Formula-1-es világbajnok, Nico Rosberg úgy véli, hogy az FIA semmiképp sem jöhet ki jól a helyzetből:

ben-sulayem-horner-dppi-2022



„Nagyon nehéz erre most reflektálni, mert egyikünk sem rendelkezik információkkal és a részletekkel arról, milyen jellegű volt a kihágás” – fogalmazott a német exversenyző a Sky F1 Any Driven Monday című podcastjában. „Mire költötték az extra pénzt? Arra, hogy szendvicseket vásároljanak vagy arra, hogy extra fejlesztéssel készüljenek az autóhoz? Rendkívül nehéz ezt kívülről megítélni, és ezeket mind kicsit figyelembe kell venni, ebben biztos vagyok.”

„Az FIA számára az a probléma, hogy ebből a helyzetből mindenképp vesztesen jönnek ki, hiszen ha például pontokat vonnak le a tavalyi bajnokságban, legrosszabb esetben Maxtól is, az mindenkinek rossz. De ha súlyos kihágást követtek el, egy nagyot, néhány milliósat vagy ilyesmi, ami tényleg teljesítménybeli előnyt jelentett számukra, az FIA pedig nem lép fel keményen, akkor abból is vesztesen jönnek ki. Nagyon nehéz ez, és remélem, az FIA megtalálja a helyes határvonalat. Meglátjuk.”

Mint arra Rosberg rámutatott, a legkisebb előnyszerzés is eldönthette akár a tavalyi versenyfutást Verstappen és Lewis Hamilton között, hiszen az a végletekig kiélezett volt: „Ami borzalmas, hogy a világbajnokságot egy másodperc döntötte el, az utolsó futam utolsó körében. Nem tudom, hogyan fogják ezt megoldani. Nem jó ez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: