DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Wolff kemény fellépést vár a szabályszegőkkel szemben

Ha bebizonyosodik, hogy bármely csapat túlköltekezett 2021-ben, akkor a Mercedes csapatvezetője hasonlóan keménykezű vezetést vár el Mohammed ben Sulayeméktől, mint eddig idén.

Pénteken került napvilágra a pletyka, miszerint az Aston Martin és a Red Bull is átléphette a 2021-es szezonban a költségvetési plafont, megszegve ezzel az erre vonatkozó szabályokat. Egyelőre csak paddockbeli pletykákról van szó, amelyet az Auto Motor und Sport és a Gazzetta dello Sport szellőztetett meg, mindenesetre a német lap szerint az Aston esetén kisebb, míg a Red Bullnál nagyobb mértékű lehet a túlköltekezés.

Ennek a szankciók szempontjából lehet jelentősége: ötszázaléknyi túllépés alatt ugyanis csak pénzbírság jár, azt meghaladó kihágás esetén viszont pontlevonás vagy nagyon súlyos esetben a világbajnokságból való kizárás is lehet a büntetés.

wolff-ben-sulayem-dppi



Christian Horner a Szingapúri Nagydíj pénteki napján tagadta, hogy csapata szabályt szegett volna. A tavalyi nagy rivális, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ugyancsak megszólalt a témában újságírói kérdésre, de egyelőre általánosságban beszélve úgy fogalmazott, hogy ha bebizonyosodik a szabályszegés, akkor kemény kézzel büntetik majd az adott csapatot:

„Valószínűleg a költségplafon a legfontosabb új szabály annak érdekében, hogy kiegyenlítsük a mezőnyt” – idézi Wolffot a Motorsport.com szakoldal. „Ezzel ugyanis a kisebb költségvetésű istállók felzárkózhatnak a topcsapatokra, akiknek limitálják a költéseit. Úgyhogy óriási jelentősége van annak, ha megmutatják, hogy ezt a szabályt betartatják. És nincs okom az ellenkezőjét feltételezni. Az FIA, különösen Mohammed szigorú fellépést tanúsított eddig minden szabály betartatásánál. Úgyhogy ha itt valami nagy dologról van szó, ugyanazt a keménykezű vezetést fogja mutatni, mint eddig.”

Amikor arról kérdezték, hogy a Red Bull esetleges szabálytalansága hogyan befolyásolhatta a tavalyi végletekig kiélezett vb-küzdelmüket, Wolff kitérő választ adott: „Egyelőre nincs információm arról, hogy szabályt szegtek-e, s ha igen, milyen mértékben. És nyilván ha egyik évben átlépted a limitet, az azt jelenti, hogy a következő évben is, sőt talán a harmadikban is. Amint ezt tisztázzák, biztosan rengeteg egyeztetés fog majd zajlani arról, milyen hatása lehet ennek. De még túl korai kommentálni bármit.”

Wolff egyébként azt is hozzátette, hogy nagyon súlyos kihágás, ha valaki átlépte a költségplafont, hiszen mint ahogy arra rámutatott, a Mercedes például 40 alkalmazottjától volt kénytelen megválni annak érdekében, hogy megfeleljenek az előírásoknak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: