DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ross Brawn a háttérbe húzódna a szezon végén

A brit szakember jelezte, hogy az idény végén szeretné jelentősen csökkenteni kötelezettségeit a Formula-1-ben. A korábban több csapattal is dolgozó Brawn a Mercedesre is kitért röviden.

Ross Brawn F1-es karrierjét a March istállónál kezdte még 1976-ban, majd megfordult a Williamsnél, az Arrowsnál, a Hondánál és a Mercedesnél is, de legnagyobb sikereit kétséget kizáróan a saját nevével fémjelzett Brawn GP-nél, valamint Michael Schumacher mellett érte el a Benettonnál és a Ferrarinál. A 2013-as idényt követően visszavonult a sporttól, de 2017-ben visszatért, mint a Formula-1 sportért felelős ügyvezető igazgatója.

A brit tehát hat éve tölti be ezt a pozíciót, de most már úgy érzi, hogy itt az ideje a háttérbe vonulásnak: „Szeretném jelentősen csökkenteni, mondjuk úgy” – utalt saját feladataira Brawn az F1-Insider portálnak adott interjújában. „Továbbra is rendelkezésre állok majd a szakértelmemmel, de már nem leszek egy terület felelőse minden egyes nap. Ez azt jelenti, hogy ismét a gyermekeimről és unokáimról fogok gondoskodni, többet fogok horgászni és törődni fogok a kertemmel.”



Ugyan Brawn több csapattal is eljutott a száguldó cirkusz csúcsára, de szerinte teljesen más felelősséggel jártak az elmúlt időszakban végzett feladatai, az istállóknál sokkal stresszesebb a munka: „Egyértelműen akkor, amikor egy csapatnak dolgozol vagy amikor a sajátodat vezeted” – válaszolta a brit arra, hogy melyik munkakör esetében nagyobb a nyomás. „A feladat annyira hihetetlenül felelősségteljes, annyira intenzív. Ma már nem tudnám ezt csinálni. Annyira sok az érzelem, akár nyersz, akár veszítesz. Ma már élvezem, hogy segítek új rajongókat szerezni. Például több női szurkolónk van, mint korábban.”

Brawn feladata az volt, hogy segítsen olyan szabályok kialakításában, amelyek izgalmasabbá teszik a versenyzést: „Alapvetően nagyon elégedett vagyok. Az autók szorosabban tudják követni egymást és emiatt jobban tudnak előzni. Az egymás mellett autózás is könnyebbé vált” – taglalta a brit. „A Pirelli is hozzájárult a fejlődéshez. A tény, hogy egyes csapatok jobban tudták alkalmazni az új szabályokat, a többiek pedig felháborodtak rajta, az a Formula-1-es folklór része és előre várt volt. Különösen a Mercedest sújtotta. De ők nem idióták, rendbe fogják hozni a dolgokat” – összegezte Brawn, aki Mick Schumacherben is bízik korábbi csapata mellett, mellyel viszont nincs egyedül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: