DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Wolff: Niki is megemelte volna a kalapját

A Mercedes csapatfőnöke nem győzte dicsérni Nyck de Vries fantasztikus hétvégi teljesítményét, állítása szerint még a megboldogult Niki Lauda is megemelte volna előtte legendás piros fejfedőjét.

Álomszerűen alakult De Vries monzai hétvégéje, hiszen az első szabadedzésen még az Aston Martin autóját vezethette, szombaton pedig már a vakbélgyulladással küzdő Alex Albon helyére kellett beugrania a Williamshez a kvalifikáció, valamint a verseny idejére. Ha már így alakult, a holland versenyző tett róla, hogy mindenki számára emlékezetessé tegye az Olasz Nagydíjat, hiszen debütálásán rögtön két egységgel is gyarapította a grove-i istálló idei ponttermését, miközben teljesen elhomályosította csapattársát, Nicholas Latifit.



A Mercedes tartalékversenyzőjeként is tevékenykedő De Vriesnek nagyszerű bemutatkozásával Toto Wolff elismerését is sikerült kivívnia: „Nagyon kedvelem őt, mert egy nagyszerű fiatalember. Nemcsak egy hihetetlenül gyors versenyző, hanem intelligens, és kiváló csapatjátékos is, ezért érdemelte meg nagyon a mai eredményt” – idézi az osztrák sportvezetőt a RaceFans. „Szerintem senki nem tudott volna nála jobb munkát végezni. Az egyik percben még egy szenzorokkal felszerelt Aston Martint vezetett, majd az utolsó pillanatban be kellett ugrania egy teljesen más autóba. Ennek ellenére magabiztosan verte csapattársát, és a nyolcadik helyről rajtolva végül a kilencedik pozícióban ért célba. Versenyzőként Niki is megemelte volna a kalapját ezt a teljesítményt látva.”

Az Olasz GP-n az idei hetedik dobogós eredményét ünneplő George Russell sem ment el szó nélkül egykori riválisa pontszerzése mellett: „Mindig is a legjobbak közé tartozott, és kétség sem fér hozzá, hogy megérdemelne egy ülést az F1-ben. De sajnos ez a sport így működik, 20 versenyző van a rajtrácson, ezért nem mindenki kapja meg a lehetőséget, de szerintem bebizonyította, hogy neki egyértelműen járna az a lehetőség” – méltatta a hollandot Russell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: