DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alesi: A Mercedes idén nem lesz képes nyerni

Ugyan Jean Alesi szerint a Mercedes két pilótájának teljesítménye megsüvegelendő, mégis azt gondolja, hogy az idei autóval el fogják kerülni a győzelmek az Ezüst Nyilakat.

Komoly problémákkal kezdte meg a szezont a nyolcszoros világbajnoki címvédő Mercedes a szabályváltozásokat követően, ugyanis a delfinezés őket érintette talán a legérzékenyebben, ami természetesen nagy teljesítménybeli romlást is magával hozott.

A probléma a szezon felére eltűnni látszik, s Hamiltonék valóban egyre közelebb járnak a dobogó legfelső fokához, egyelőre nem jött össze nekik a győzelem. Jean Alesi szerint ez önerőből nem is fog nekik sikerülni ebben az évben.

„Tapasztalatból mondom, hogy amikor egy autó problémákkal születik, azokat nem lehet teljes egészében kiküszöbölni. Lehet ugyan kompromisszumokat kötni, de mint tudjuk, az F1-ben az nem igazán vezet eredményre” – mondta a francia expilóta a Give Me Sportnak.



„Szerintem normál körülmények között ebben a szezonban nem fog nekik összejönni a futamgyőzelem” – tette hozzá Alesi. Azonban egykörös tempóját már megcsillogtatták az Ezüst Nyilak, hiszen George Russell révén a Hungaroringen pole-pozíciót szereztek, azonban a versenytempójuk egyelőre messze van az ideálistól.

„Látni, hogy Lewis egy olyan autót kell vezessen, amilyen a W13 volt időnként, egy kicsit kellemetlen, mert ő mégiscsak egy hétszeres világbajnok, ugyanakkor örömmel konstatáltam, hogy meg van benne az akarat, hogy jobbá tegyék az autót.”

A mercedes a tempóhiány ellenére is ott lohol a Ferrari nyakán a konstruktőri pontverseny harmadik helyén, köszönhetően a megbízatóságuknak és Russell, valamint Hamilton kiegyensúlyozott teljesítményüknek.

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: