Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 24. szombat
F1

„A Ferrarinál nem a pilótákkal van gond”

Nehéz helyzetben van a Ferrari, ám az istálló egykori főnöke úgy véli, ezért nem a versenyzők hibásak. Cesare Fiorio szerint valami nem stimmel a csapatnál, Mattia Binottón pedig óriási a teher.

Bár a szezon kiválóan indult a Ferrari számára, és jelenleg is harcban vannak a világbajnoki címért mindkét fronton, a maranellóiaknak jó néhány kudarcot is át kellett élniük Imolától kezdve. A versenyzők egyéni hibái mellett több technikai gonddal, valamint rossz stratégiai döntésekkel is hátrányba kerültek, míg a rivális Red Bull, és a címvédő Max Verstappen kezd egyre jobban meglógni a pontversenyben.

Cesare Fiorio, aki 1989-től kezdve 1991-ig volt a Ferrari csapatfőnöke úgy gondolja, hogy a történtek ellenére nem fog veszélybe kerülni Mattia Binotto állása, ugyanakkor vannak területek melyekkel többet kellene törődnie.

„Alapvetően el kell ismerni, hogy Mattia Binotto olyan csapattá tette a Ferrarit, amely minden versenyt megnyerhet. Nagyszerű volt mérnökként, először motorspecialistaként, majd technikai igazgatóként, de ma már egészen más a munkája. Valami nyilvánvalóan nem stimmel a Ferrarinál, hibákat követnek el. Binottónak a végére kell járnia a dolognak, ez pedig egy óriási kihívás lesz a számára” – nyilatkozta Fiorio az olasz La Gazzetta dello Sportnak.

„Mattiának most megoldásokat kell találnia, hogy a csapat jobban működjön. A mai Formula-1-ben mindennek szinte tökéletesen kell működnie ahhoz, hogy nyerjünk. Ez más volt a Ferrarinál Jean Todt és Michael Schumacher idejében. A Ferrarinak néha annyira kirívóan jobb autója volt, hogy egyik-másik hibát el lehetett rejteni. Ez jelenleg már nem lehetséges” – folytatta az egykori csapatvezető.



 

A 83 éves szakember szerint nem szabad változtatni a pilótapároson, mivel kiváló felállással rendelkeznek.

„A versenyzők nem hibáztathatók. A Ferrarinak két nagyszerű pilótája van. Számomra mindketten az F1 öt legjobbja között vannak. Leclerc hihetetlenül gyors a kvalifikáción, Sainz pedig egy mesés versenyző. Elég jók ahhoz, hogy megnyerjék a konstruktőri bajnokságot a Ferrarinak. Soha semmit nem változtatnék ezen a felálláson” – értékelte a versenyzők teljesítményét.

Fiorio úgy gondolja, hogy a megfelelő stratégiához sokszor inkább a bokszfalon lévő embereknek kellene előtérbe kerülniük a számítógépek elemzései helyett.

„Szerintem az olyan modern berendezések, mint egy távoli parancsnoki központ, abszurdum. Ez a helyiség a gyárban van a szakemberekkel, akiknek a helyszínen kellene támogatniuk a csapatot, és ez csak még bonyolultabbá tesz mindent. A másodpercek alatt meghozott döntéseknek, amelyek a győzelem és a vereség közötti különbséget jelentik, a helyszínen lévő szakemberek ösztönén és tapasztalatán kell alapulniuk, nem pedig több tízezer számításon. Ugyanakkor soha nincs hiány a mindentudókból, akik otthon kényelmesen ülnek a kanapén, és akiket nem nyomaszt a versenypálya” – zárta gondolatait Fiorio.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: