DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Majdnem a kemény gumikon rajtoltak a Red Bullok

Eredetileg ezt tervezték Max Verstappennel és Sergio Perezzel is, de a rajtrácsra kivezető körök után meggondolták magukat – a címvédő csak méltatni tudta csapata gyors reakcióját.

Az időmérős nehézségek után csak a 10. és 11. helyekről indulhattak a Red Bullok a Hungaroringen, a szimulációik pedig azt mutatták, akkor törhetnek a legtöbbet előre, ha elnyújtott első etapot teljesítenek a kemény keverékű abroncsokon. Csakhogy Max Verstappenék a rajtrácsra kivezető körön még a lágy gumi felmelegítésével is küszködtek, ezért az utolsó pillanatban átálltak egy lágy-közepes-közepes felállású kétkiállásos stratégiára. Ez pedig a későbbiek fényében helyes döntésnek bizonyult, hiszen a holland győzött, miközben azok, akik használták a kemény gumikat a versenyen – köztük az addig vezető Charles Leclerc –, egyaránt szenvedtek vele.

Christian Horner, az energiaitalosok csapatfőnöke szerint nevetséges lett volna a C2-es Pirelliket feltenni a kivezető körökön tapasztalt körülmények után: „A kemény gumikon akartuk megkezdeni a versenyt, mert az adatok alapján úgy lehetett volna a legjobb futamunk. De a versenyzők szenvedtek a lágyak felmelegítésével a rajtrácsra menet, ezért nevetségesnek tűnt, hogy tényleg a keményeken rajtoljunk, főleg az esetleges időjárási előrejelzéseket tekintve. Lágy gumikra váltottunk mindkét pilótánál a rajtrácson, ami miatt gyakorlatilag elköteleződtünk a két kiállás mellett. De sikerült működésre bírnunk és remekül alakult ma.”

verstappen-grid-hun-redbull



Verstappen a verseny utáni sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is jelen volt – szintén elmagyarázta, miért váltottak taktikát az utolsó pillanatban: „A stratégiánkat kidobhattuk az ablakon a rajtrácsra vezető körök után. Le kellett cserélnünk és újat kitalálnunk. De nem hiszem, hogy ez nehézséget okozott volna a csapatnak: rendkívül rugalmasak és tudják, mit csinálnak.”

„A lágy gumikon mentem ki a rajtrácsra, és már akkor küszködtem a tapadással, így képtelenségnek tartottam, hogy a keményeken rajtoljunk” – folytatta a világbajnokságot immár 80 ponttal vezető pilóta. „Elismerés a csapatnak is, hiszen nyilván a kemény keverék köré húztuk fel a stratégiát, de könnyedén átálltak a lágyra. Nagyon örülök ennek, mert láthattuk, mennyire nehéz volt a keményekkel: láthattuk Charles-éknál, akik rengeteget csúszkáltak vele.”

Verstappen szerint egyébként a Ferrari tűnt gyorsabbnak a Magyar Nagydíjon, csak a rivális alakulat elrontotta a stratégiát, márpedig a győzelem kulcsa az volt, hogy jókor a jó abroncsok mellett tegyék le a voksukat: „Természetesen tudjuk, hogy alapvetően gyors autónk van, de úgy vélem, a futamon a Ferrari is rendkívül gyors, csak a rossz gumit választották. Szóval sok dolgot átnézhetünk még, hogy mit csinálhatnánk jobban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: