DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ocon: El kell kapnunk Landót

Az Alpine versenyzői elégedetten nyilatkoztak a Magyar Nagydíj időmérő edzését követően. Ocon Norris legyőzését, Alonso pedig a dupla pontszerzést tűzte ki célul a holnapi futamra.

Remek eredményekkel jelentkezett az Alpine párosa a szombati kvalifikáción, hiszen Esteban Ocon az ötödik, Fernando Alonso pedig a hatodik rajthelyet szerezte meg a holnapi versenyre. A tavalyi győztes francia élvezte a száguldást a Hungaroringen, és elégedettséggel töltötte el az elért eredmény, azonban némi bosszúságot érzett, amiért Lando Norris elorozta előle a negyedik helyet.

„Határozottan szeretek ezen a pályán versenyezni, és az autó is nagyon jól működött az utolsó körömön. Szépen építkeztünk a kvalifikációra, az utolsó körre pedig minden összeállt, ami igazán nagyszerű. Holnap azonban mindenképp Lando elé kell kerülnünk – ez az egyetlen dolog, ami miatt ma csalódott vagyok – de ma egyszerűen túl gyors volt. A versenyen viszont megpróbálunk sok pontot szerezni, de nem lesz egyszerű, mert ők is keményen harcolnak majd. Mindent beleadunk a magunk részéről, és meglátjuk, mire lesz elég” – mondta Ocon a Formula.hu jelenlétében. 



Alonso szintén elégedett volt az elért eredménnyel, a kétszeres világbajnok elsősorban azt emelte ki, hogy az autó száraz, valamint esős körülmények között is jól működött: „Nagyon erős szombaton vagyunk túl, minden körülmények között erős teljesítményt nyújtottunk. A Q3-ban egy kicsit meglepett a feltámadó a szél, ami miatt nem is tudtam javítani a Q2-ben elért köridőmön, ami így a legjobb eredményem maradt. A mai nap szoros volt, holnap meglátjuk, hogy ki tudjuk-e hozni a maximumot ebből a pozícióból. Gyorsnak tűnünk, szóval kíváncsian várom, hogy tudunk-e mindkét autóval pontokat szerezni, és jó szájízzel elmenni a nyári a szünetre” – mondta a spanyol.

Az Alpine jelenleg négy ponttal előzi meg a McLarent a konstruktőri pontversenyben, ezért a franciák számára kulcsfontosságú lesz a wokingiak legyőzése a holnapi futamon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: