Steward
Héjas Szilárd
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. november 26. szombat
F1

Alonso: Minden szabad ülés opció lehet 2023-ra

A kétszeres világbajnok nem zárta ki, hogy ő foglalja el Sebastian Vettel megüresedő helyét az Aston Martinnál: állítása szerint minden betöltetlen hely valós opció lehet számára a következő évre.

Fernando Alonso két év kihagyást követően 2021-ben tért vissza a száguldó cirkuszba az Alpine színeiben, a franciákkal kötött kétéves szerződése azonban az idei szezon végén lejár. Alonso, valamint az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer is megerősítette korábban, hogy a tárgyalásokra vélhetően a Magyar Nagydíjat követő nyári szünetben kerül majd sor, a jó eredményeknek köszönhetően pedig mindkét fél hajlik a további együttműködésre. Vettel csütörtökön bejelentett év végi visszavonulásával azonban 2023-ra felszabadult egy hely az Aston Martinnál, amellyel kapcsolatban korábban már többször szóba hozták a spanyol versenyzőt.

„Minden istállóra lehetséges opcióként tekintek, amíg nincs két, szerződéssel rendelkező versenyzőjük” – nyilatkozta Alonso a csütörtöki médianapon, amikor Vettel üresen maradó helyéről kérdezték. „Az elsődleges célom az, hogy maradjak az Alpine-nál, hiszen már két éve dolgozunk közösen ezen a projekten, és folyamatosan egyre versenyképesebbek vagyunk. Szeretnék maradni, de még nem történt előrelépés a jövőmmel kapcsolatban, szóval még minden nyitott. A nyári szünet kezdetén jön el a pont, amikor valamiféle döntést kell hoznom.”



A kétszeres világbajnok elárulta, nem valószínű, hogy megkeresi az Aston Martint, ugyanakkor elismerte, hogy visszatérése előtt folytatott tárgyalásokat a silverstone-i alakulattal is: „Nem valószínű, hogy tárgyalni fogunk. Úgy emlékszem, hogy 2020-ban voltak beszélgetéseink, amikor többször is dobogón voltak, és nagyon versenyképes autóval rendelkeztek, de nem mentek túl jól ezek az egyeztetések, szóval végül az Alpine-nal tértem vissza, és nagyon boldog vagyok itt. Még nem tárgyaltunk az új szerződésről, de hamarosan ez is megtörténik. Amikor mindkét fél akarja a megegyezést, akkor nagyjából tíz perc alatt dűlőre jutunk, de ha valamiben nem értünk egyet, akkor valamelyik fél általában nem boldog… Korábban is elmondtam már, hogy szeretnék maradni, de ez nem csak rajtam múlik, én pedig senki fejéhez nem fogok pisztolyt szorítani.”

Az Alpine versenyzője Vettel visszavonulása kapcsán elmondta, hogy legnagyobb riválisai között tartja számon a németet: „Lewis és Seb mindenképp köztük vannak, mindkettejükkel nagyon sokat versenyeztünk együtt. Természetesen mindig Michael Schumacher lesz az elsődleges választásom, nagyon sokat tanultam tőle, majd Lewistól és Sebtől is. Sok dolgon mentünk keresztül hárman együtt” – zárta gondolatait Alonso, aki elmondása szerint frissnek érzi magát, ezért egyelőre nem gondolkodik a visszavonuláson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: