DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

A tv-adás miatt tűnt értelmetlennek Sainzék rádiózása

A Ferrari stratégiai igazgatója szerint a késve bevágott üzenetek miatt tűnt nonszensznek a az F1-es Francia Nagydíjon a spanyolnál alkalmazott taktikájuk – amelyet egy büntetés is befolyásolt.

Idén már többször a kritikák kereszttüzébe került a stratégia miatt a Ferrari, s ez megtörtént a Francia Nagydíj után is, ahol a mezőny végéről felzárkózó Carlos Sainzt úgy hívták a futam utolsó szakaszában egy második bokszkiállásra, hogy éppen kemény csatát vívott a dobogós helyért Sergio Perezzel. A futam után Mattia Binotto és Sainz is megvédte a taktikát, a maranellóiak stratégiai igazgatója, Inaki Rueda pedig rámutatott, hogy mindez azért tűnhetett teljesen logikátlannak, mert a közvetítésben játszották be a rádiózásukat:

„Késés van abban, hogy a televíziós produkció eljuttatja az információkat a nézőkhöz” – magyarázta a szakember a Ferrari verseny utáni elemző videójában. „Ebben az esetben például láthattuk, ahogy Carlos és Perez csatázik a 41. körben. Beszéltünk Carloshoz, és láttuk, hogy nem tudja megelőzni Perezt a hátsó egyenesben, ezért a 10-es kanyarban valóban behívtuk.”

sainz-pit-paulricard-dppi



„Természetesen ő közben harcolt Perezzel. Úgy érezte, a következő körben elkaphatja, ezért mondta azt, hogy ’kérlek, ne most hívjatok, ne ebben a körben’. A tv-közvetítésbe viszont a 15-ös kanyarban, rögtön a bokszbejárat után játszották be, ami teljesen értelmetlen lenne, hiszen miért hívnánk be olyan későn a pilótát, hogy már nem is tudna reagálni rá?”

Ez tehát részben magyarázatot ad arra, miért tűnt úgy, mintha épp a csata kellős közben beszélnének erről Sainzcal, viszont joggal merülhet fel a kérdés, hogy egyáltalán minek kellett kihívni a hajrában lágy gumikért a spanyolt. Rueda szerint egyfelől ők úgy számoltak, hogy a közepes abroncsokkal nem fog tudni végigmenni, de ami végleg eldöntötte a második kiállást, hogy Sainznak volt egy öt másodperces időbüntetése a korábbi veszélyes kiengedése miatt, ami miatt esélytelennek érezték, hogy ténylegesen megtartsák a dobogót, így inkább a biztos ötödik helyre mentek rá:

„A büntetés megváltoztatta a teljes hozzáállásunkat az utolsó etaphoz, mert bár Carlos megelőzte Perezt és Russellt, nem tudott volna öt másodperces előnyt kiautózni velük szemben, miközben vigyáznia is kellett volna a közepes keverékű gumikra a végéig. Ezt figyelembe véve úgy döntöttünk, behívjuk a bokszba Carlost, hogy biztosan meglegyen neki a helyezés és a leggyorsabb körért járó extra pont.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: